Tech

A kutya sem vesz már Sony mobilt, el is tűnhetnek a boltokból

Közeli források szerint a Daniel Loeb által vezetett Third Point LLC befektetési alap több részvényt tervez vásárolni a japán Sony Corpban, hogy ilyen módon tegyen szert nagyobb befolyásra a vállalat üzleti döntései felett. Az egykor fogyasztói elektronikai piacon vezető Sony az utóbbi években főleg a zenei tartalmakra és a videojátékos ágazatára támaszkodhatott bevételek terén, de innovációban alaposan elmaradt az olyan nagyok mellől, mint például az Apple.

Nemrég jött a hír, hogy okostelefonok terén rosszabbul áll a széna, mint eddig bármikor: a márciussal végződő pénzügyi évben mindössze 6,5 millió okostelefont adtak el a japánok, ami 50 százalékkal kevesebb, mint amennyit sikerült a megelőző évben.

Összehasonlításként: 2014-ben még 40 millió eladott készülékkel zárták az évet.

A Sony Xperia telefonok negyedéves eladási számai – Forrás: PhoneArena

A Third Point az egymilliárd dolláros tőkebevonással vélhetően azt szeretné elérni, hogy a Sony számoljon le a gyengélkedő divíziókkal. Ugyan a Reuters cikke nem nevezi meg a mobilos részleget (amit egyébként végül beolvasztottak a tévékkel és audióeszközökkel foglalkozó üzletágba), de a szakértők szerint több mint valószínű, hogy Loeb megszabadulna tőle, ami a fenti számokat nézve teljesen érthető lépés lenne. Atul Goyal, a Jefferies elemzője múlt héten kiküldött levelében is azt írta ügyfeleinek, hogy nagyon sok jel utal arra, hogy a Sony idővel búcsút int a telefonoknak (erről egyébként korábban már több pletyka is felröppent).

A legfrissebb hírek szerint a japánok ehhez jelentős létszámcsökkentéssel fognának hozzá: a Nikkei forrásai szerint a mobilokon dolgozó csapat állományát 50 százalékkal csökkentik majd, ami közel 2000 embert érinthet.

(A kiemelt képen a Sony Xperia 10 Plus készülék látható. Forrás: Adria Puig / Anadolu Agency / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik