Tech

A Notre-Dame a terrort is legyűrte

A párizsi ikonikus székesegyház, a Notre-Dame múlt hét hétfő este kezdett el égni, a lángok órákig pusztították a középkori alapokon álló épületet. A templom óriási károkat szenvedett, újjáépítése évekig tarthat. A rekonstrukció finanszírozására egy nemzetközi adománygyűjtés is elindult, aminek keretén belül eddig hatalmas összeget adtak össze a milliárdosok és a vállalatok.

Ugyanezen a héten egy másik esemény is megrengette a világot, húsvétvasárnap Sri Lankán összehangolt merényleteket követett el az Iszlám Állam. Az összesen nyolc robbantásban a legfrissebb összesítések szerint 321-en haltak már meg, 521-en megsebesültek, és közülük 375-en vannak kórházban. Eddig mintegy 40 gyanúsítottat vettek őrizetbe. A támadásokat bosszúból követték el a christchurchi mecsetekben elkövetett március 15-i tömegmészárlásért – jelentette ki a Srí Lanka-i védelmi miniszter helyettese a nyomozás eddigi eredményei alapján.

Forrás: Google Trends

Míg utóbbi tragédia rengeteg emberáldozattal járt, a Google adatai szerint sokkal kevesebben voltak kíváncsiak az ezzel kapcsolatos információkra, mint a lángoló katedrálisról szóló fejleményekre. A Google Trends kimutatása alapján ugyan mindegyik esethez kapcsolódó keresések magasan uralták adott napokat, de a „Notre-Dame” kulcsszót hétszer többen ütötték be a keresőbe 24 óra alatt világszerte, mint azt, hogy „Sri Lanka”.

Mindössze három kivételt lehet említeni, Indiában, Indonéziában és az Egyesült Arab Emirátusokban a terrortámadásról szóló keresés volt több. Igaz, a Google pontos keresési számokat nem tesz közzé, csak összehasonlításokat, régiónkénti lebontásban.

Az Al Jazeera adatelemzője, Gabriele Kahlout szerint a Notre-Dame tragédiáját az angolul beszélő nyugati közönség jobban magáénak érezhette, ezért tarthatott számot nagyobb érdeklődésre a történet világszinten.

Az Iszlám Állam magára vállalta a Srí Lanka-i merényletsorozatot
A célpontok a a terrorszervezet területeit bombázó országok állampolgárai, illetve a katolikusok voltak. 

Kiemelt kép: Denis Meyer / Hans Lucas / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik