Tech

Túl sokan nyomkodják a mobiljukat vezetés közben is

Kampányt indít a vezetés közbeni mobilhasználat visszaszorításáért az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottsága (OBB) és az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt., írja az MTI. Szombat Tamás, az Aegon vezérigazgató-helyettese azt mondta, online kutatásukban a megkérdezettek negyven százaléka válaszolta, hogy rendszeresen használ mobilt vezetés közben.

Tízből nyolcan pedig ismernek olyan sofőrt, aki a volánnál ülve is rendszeresen használja – kézben tartva – a telefonját. A jelenség a megkérdezett nők harmadára, a férfiak felére jellemző, és a városiak között gyakoribb, mint a kistelepülésen élők körében.

Városban 3-5 másodperc alatt 50-70, autópályán akár 200 métert is megtesz az autó, azaz egy üzenet elolvasása ennyi vakvezetést jelent – tette hozzá.Hangsúlyozta, a megkérdezettek 93 százalék tisztában van a vezetés közbeni mobilozás veszélyeivel. A felmérés szerint az üzenetküldés és a közösségimédia-használat főleg a 19-39 éves korosztályra, a vezetés közbeni e-mailezés pedig a 30-39 évesekre jellemző.

A kampányban a veszélyekre humoristák által készített rövid videókkal hívják fel a figyelmet. Emellett körútra indulnak egy virtuálisvalóság-játékkal, amelyben városi vezetés közben figyelni kell a mobilra érkező értesítésekre is. A játék célja, hogy bemutassa, mennyiféle veszélyt képtelen elhárítani az ember, ha vezetés közben a telefonját nyomogatja. Óberling József, az OBB ügyvezető elnöke azt mondta, a telefonhasználat miatt okozott balesetek számát nem lehet meghatározni, mert akkor sem lehet rábizonyítani a vezetőkre, ha egyértelmű, hogy a baleset bekövetkeztekor mással foglalkoztak.

(Kiemelt kép: Matias DELACROIX / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik