Tech

Rákot okozhatnak a szélturbinák, legalábbis Donald Trump szerint

Nem is olyan meglepő, de Donald Trump ismét felült egy összeesküvés-elméletnek, ami már évek óta terjed a neten. Ezúttal a szélturbinákkal van problémája, és az aggodalmait természetesen választékos módon fejezte ki, ahogy szokta, a tudományos tények teljes mellőzése mellet – írja a Buzzfeed.

Az Egyesült Államok elnöke kedden egy adománygyűjtő vacsorán vett részt, ahol kifejtette, hogy az összes szélerőmű egy óriási madárgyilkos gépezet, és egyébként is, nagyon hangosak, ami köztudomásúlag rákot is okoz. Mármint a zaj.

A szélturbinák zaja.

Korábban azt is megjegyezte, hogy a szélenergia úgy működik, hogy csak akkor van áram, amikor fúj a szél. „Windmills. Weeeee. And if it doesn’t blow, you can forget about television for that night” – mondta az elnök, ami nagyjából annyit tesz, hogy „Szélmalmok. Juuuuujj. Ha nem fúj a szél, akkor elfelejtheted estére a tévét.”

Azt is érdemes megjegyezni, hogy Trump a szélerőműveket következetesen szélmalmoknak hívja, és 2012 óta folyamatosan kritizálja őket a rendezvényein és Twitteren is. Sőt, a skót miniszterelnököt, aki a megújuló szélenergiát népszerűsíti, ugyanezen a közösségi oldalon Skócia szégyenének nevezte.

Donald Trump egy március 6-án tartott sajtótájékoztatón. Fotó: AFP PHOTO / MANDEL NGAN

Nem tudni, hogy honnan jöttek hirtelen Trump kirohanásai, a „szélerőművek rákot okoznak” konteó ugyanis már évek óta nem aktív az interneten. Az egyik legnagyobb, összeesküvés-elméleteket terjesztő csevegőoldalon, a 4chanen is legutóbb egy éve volt róla poszt.

Egyébként tudományosan nyilván már megcáfolták, de sokáig a “szélturbina szindróma” néven futott különböző fórumokon. Nemcsak a rákot fogta a szélerőművekre, hanem egy sor más betegséget és kellemetlen tünetet is. Legalább egyszer a terjedését össze lehetett kötni a terjesztését egy ausztrál olajvállalattal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik