Tech

A Google új, Stadia nevű szolgáltatásából sem fognak hiányozni az exkluzív játékok

Korábban a témában:

A Google március 19-én a San Francisco-i Game Developers Conference-en (GDC) jelentette be a legújabb, Stadia névre hallgató szolgáltatását, ami lényegében egy videojátékokra tervezett Netflix, ami lehetővé teszi, hogy játékkonzol, bivalyerős PC vagy laptop nélkül játsszunk játékokkal, lényegében bármilyen képernyővel rendelkező eszközön, köszönhetően a felhőben elvégzett számításoknak, amit a Google adatközpontjai végeznek majd világszerte. Az idén debütáló, de pontos megjelenési dátummal és előfizetési díjakkal még nem rendelkező Stadia szolgáltatásról itt írtunk bővebben.

Itt a Google újabb nagy dobása, a Stadia
A Google beszáll a videojáték iparba, méghozzá nem is akármilyen módon.

A hét eleji bemutatón ugyanakkor az is kiderült, hogy a Stadia kínálatában nemcsak meglévő kiadók és fejlesztők programjai lesznek elérhetők (mint például a Doom Eternal), de a Google saját stúdiót is létrehozott Stadia Games néven, aminek az élére az Assassin’s Creed-szériát elindító Jade Raymondot nevezték ki. A keresőóriás stratégiájáról a Gamespot videojátékos szakportál megkérdezte Phil Harrison elnökhelyettest is, aki elárulta, hogy a frissen alapított fejlesztőcsapat által készített játékok Stadia-exkluzívok lesznek, azaz csak a Google szolgáltatásán keresztül lesznek elérhetők.

Habár a vállalat az új termékével olyan, a konzolbizniszben érdekelt cégeknek állít konkurenciát, mint a Microsoft (Xbox), a Sony (PlayStation) vagy éppen a Nintendo, a stratégiáját tekintve ugyanazt azt elvet követi, mint az említett gyártók: úgy igyekeznek majd magukhoz csábítani a felhazsnálókat, hogy olyan exkluzív játékokat kínál, amik csak a Stadián keresztül lesznek elérhetők.

Habár az kétségtelen, hogy a drága hardvert nem igénylő, felhőalapú szolgáltatás óriási előrelépés a számítógépekhez és konzolokhoz képest, ugyanakkor az még kérdéses, hogy a videojátékok terén komoly tapasztalattal azért nem rendelkező Google képes lesz-e olyan programokat letenni az asztalra, ami arra csábítja majd a hardcore játékosokat, hogy rendszeresen havidíjat fizessenek a Stadiáért.

Az Xbox One, a PS4 és a Nintendo Switch ugyan lemaradó technikának tűnhet, ugyanakkor amíg csak ezeken a platformokon lehet olyan programokkal játszani, mint a God of War, a Halo– és a Forza-sorozat, a The Last of Us, a Super Mario Odyssey, a Zelda: Breath of the Wild vagy éppen az új Pókember, addig a Microsoftnak, a Sonynak és a Nintendónak aligha kell aggódni a felhasználóbázisa miatt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Scenic view over Hong Kong island, China, by night. Multicolored nighttime skyline with illuminated skyscrapers seen from Victoria Peak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.