Tech

Rengeteget cenzúrázott tavaly a Google

2,3 milliárd hirdetést blokkolt a tavalyi év folyamán a Google – nagy számnak tűnik, de 2017-ben még komolyabb volt a helyzet, amikor 3,2 milliárdot kellett eltüntetnie a rendszerből. A hirdetések álhíreket, abúzust, vírusokat tartalmaztak, csupa olyan kontentet, ami a Google irányelvei szerint szigorúan tilos.

A 2017-es évhez képest azonban több hirdetőt kellett kizárni tavaly: nagyjából egymillió hirdetői profilt, 734 kiadót és applikációfejlesztőt tiltott ki a keresőóriás. Ez körülbelül a kétszerese a 2017-es számoknak.

Fotó: Jaap Arriens/NurPhoto

A Google-nek nagyon fontos, hogy megbízható hirdetések fussanak a platformjaikon, hiszen jórészt ebből élnek, és bevételük óriási részét képezi az ebből befolyó pénz. Ezért törekednek arra, hogy “fenntartható hirdetéseket” jelentessenek csak meg: a furcsa kifejezés azokra vonatkozik, amelyeket a Google átenged a szabályozási rendszerén.

A Google-féle reklámozás egyébként is elég nagy bajban van a reklámblokkolók megjelenésével: több millióan telepítenek a böngészőjükbe adblockereket, amelyek teljesen

kiszűrik a keresőóriás által üzemeltetett hirdetési helyeken megjelenő reklámokat. 

A tiltáshoz a Google a felhasználók visszajelzéseit és mesterséges intelligenciát is felhasznált, a kettőből született meg a 2,3 milliárdos tiltólista. Nemcsak a hirdetések, a felületeket használó oldalak és applikációk is szabályozva lettek: a keresőóriás 1,5 millió appból és 28 millió weboldalról vette le hirdetéseit, mert azok megszegték a kiadói szabályzatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik