Tech

Órák alatt lebuktatták a kamuzó Huaweit

A hétvégét követően mi is megírtuk, hogy a Huawei magasabb fokozatra kapcsolta a hónap végén érkező P30 okostelefonok kampányát, és elárasztották a közösségi médiát olyan fotókkal, amik az érkező készülékek úgynevezett superzoom képességeit hivatottak reklámozni: a kínai vállalat szerint olyan benagyított fotókat lehet majd készíteni a mobilokkal, amikre korábban nem nagyon volt példa.

Cikkünkben mi is írtuk, hogy a felhasznált képek eredetét illik fenntartásokkal kezelni, a PhoneArena ugyanakkor ennél is tovább ment, és mindössze pár óra leforgása alatt kiderítették, hogy a reklámokon használt képek nem Huawei telefonokkal készültek. A vulkános felvétel például egy legalább tízéves stock fotó, amit bárki meg tud vásárolni, a kacsákkal barátkozó kisfiú képét pedig egy profi fotós DSLR géppel készítette – szintén bárki számára elérhető, ha hajlandó fizetni érte.

Fotó: Huawei

Persze nem ez az első eset, hogy egy telefongyártó ilyen módon igyekezett félrevezetni a vásárlókat: hasonló trükkel már a Samsung is lebukott, és korábban a Huaweit is csaláson kapták, mikor ugyanezen megoldással reklámozták a Huawei Nova 3 készüléküket. A mostani blamázst követően a kínaiak viszont legalább annyit megtettek, hogy cserélték a megjelent reklámokat, és ezzel párhuzamosan egy közleményt is kiadtak, amiben jelezték, hogy tisztában vannak azzal, hogy félreértést okoztak a Huawei P30 sorozatot népszerűsítő képek.

“Szeretnénk megismételni, hogy ezek a fotók mindössze a Huawei P30 széria egyedi új képességeire kívánják felhívni a figyelmet. Vállalatunk természetesen megszerezte az eredeti képek jogait, amelyek csupán az említett képességek művészi megjelenítései.” – olvasható a Huawei közleményében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik