Tech

Tilos lesz a fotózás Párizs egyik legnépszerűbb helyén

Párizs Rue Cremieux nevű utcája egy igazi ékszerdoboz: pasztellszínű házaival talán még a híresen agyonfotózott Notting Hill-i pasztellakásokat is veri, nem véletlen, hogy a francia fővárosba látogató turisták jó része ellátogat ide – már aki szeret fotózni, az biztos, mert egyébként semmi érdekes nincs ebben az apró kis utcácskában. A lakóknak ebből az instagrammozó közösségből lett elegük, mert úgy érzik, hogy lépni nem lehet lassan az egyre növekvő tömegtől, és ez elég zavaró tud lenni, ha valaki csak szeretné nyugodtan élni az életét az otthonában.

A lakók közül többen már tettek ki táblákat a turisták számára, amelyeken figyelmeztetnek: ne üljenek a lépcsőjükre, és ne nézegessenek be az ablakon, sőt, olyan is van, aki teljesen megtiltotta a fotózást a házról – mégis, az instagrammerek csak jönnek és jönnek. Éppen ezért az utca lakói úgy döntöttek, a párizsi városi tanácshoz fordulnak segítségért.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

🍒 b o l l y m o d e l y (@bolly_modely) által megosztott bejegyzés, Márc 10., 2019, időpont: 10:30 (PDT időzóna szerint)

Arra kérik az illetékeseket, hogy a legnépszerűbb időszakokban (reggel, este, napfelkeltekor és napnyugtakor, illetve hétvégén) le lehessen zárni valahogy az utcát, hogy a fotózás iránt érdeklődő turisták ne lephessék el azt. Ez nem azt jelentené, hogy teljesen lezárják előlük az egészet, csak azt, hogy a csúcsidőszakokat nyirbálnák meg, vagy bizonyos időközönként nyitnák csak meg, hogy tudjanak számítani a rohamra. A lakók az utca mindkét oldalán felállított kapuban reménykednek.

A kérés egyébként teljesen jogos – aki járt már az utcában, az tudja, hogy alapvetően nem a fotózókkal, hanem azokkal a turistákkal van gond, akik pofátlanul viselkednek – ha ők kikopnának, a lakók is komfortosabban éreznék magukat a saját otthonaikban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik