Nemi erőszakra kihegyezett játék miatt érik a botrány

Korábban a témában:

Még tavaly ősszel számoltunk be arról, hogy 16 éve indult Steam digitális játékáruház, ami napjainkra a videojátékok megkerülhetetlen disztribúciós felületévé vált, 2018-ban kezdte el engedélyezni, hogy olyan programok is elérhetők legyenek a kínálatában, amiben a meztelenkedésen és az erotikán van a hangsúly. Korábban a Steamen elérhető programok csak az üzemeltető Valve jóváhagyásával kerülhettek „forgalomba”, és az erotikus tartalmú játékok sokszor hiába várták, hogy zöld lámpát kaphassanak.

A szex újabb területet hódított meg
Már a világ egyik legnagyobb szoftveráruházában is zöld utat kapnak a kifejezetten felnőtteknek szóló erotikus játékok.

Ezen változtatott tavaly júniusban az áruház mögött álló cég, mikor bejelentették, hogy a játékok alkotói a korábbinál nagyobb szabadságot kapnak, illetve az előzetes cenzúra helyett a vállalat már csak az illegális tartalmak felülvizsgálatával kíván foglalkozni. A lépés hatására meg is jelentek az első erotikus programok a kínálatban, viszont a napokban egyre több kritika éri a rendszert, ugyanis felbukkant a rendszerben a meglehetősen beszédes című Rape Day, aminek a leírása szerint a játék erőszakot, szexuális támadást, beleegyezés nélküli szexet, káromkodást, nekrofiliát és vérfertőzést tartalmaz.

A sztori szerint a programban egy szexuális ragadozó sorozatgyilkos irányítása a feladat a zombiapokalipszis idején,

és az alkotók nem titkolják, hogy a vizuális novellák műfaját bővítő Rape Dayben konkrétan nők megerőszakolására van lehetőség. A programot egyelőre nem lehet megvásárolni (a link csak akkor működik, ha be vagyunk jelentkezve), a rendszer szerint a „Steam ismerkedik ezzel a játékkal”, és ma reggelre meg is jelent egy bejegyzés a játék adatlapján, amiben az alkotók arról írnak, hogy a Steam épp felülvizsgálja a játékot, ami sokkal tovább tart, mint korábban gondolták.

Ez még egy visszafogottabb a játék adatlapján található képernyőmentések közül – Forrás: Steam

Hogy mennyire beteg programról van szó, azt jól példázza, hogy egy korábbi bejegyzés szerint egy babagyilkosságos jelenet már kikerült a játékból, és az egyre nagyobb visszhang ismeretében igencsak meglepő lenne, ha a Valve engedélyezné a Rape Day megjelenését. Sőt az sem elképzelhetetlen, hogy az egyre szaporodó cikkek hatására a tavaly érvénybe lépett új rendszerüket teljes egészében újragondolják, mielőtt komolyabb botrány kerekedik abból, hogy egy nemi erőszakot tartalmazó játék egyáltalán felbukkanhatott a Steam kínálatában – még úgy is, hogy egyelőre nincs lehetőség a megvásárlására.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.