Tech

Az amerikaiak lecsaptak az orosz trollgyárra

Az amerikai kibervédelmi parancsnokság a tavaly őszi félidős választások napján blokkolta a hírhedt szentpétervári orosz trollgyár internet-hozzáférését, és ezzel leállította tevékenységét – írja az MTI a The Washington Post cikkére hivatkozva. A lap meg nem nevezett hírszerzési forrásokra hivatkozva kedden közölte az exkluzív információt az Internet Research Agency (IRA) nevű trollgyár elleni amerikai kibertámadásról, amely az első volt a maga nemében.

A lap szerint a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz köthető egyik oligarcha, Jevgenyij Prigozsin által működtetett trollgyárat tavaly november 6-án, a félidős választások napján „kiiktatták az internetes térből”.

Az IRA célja az volt, hogy befolyásolja az amerikai választást. Ennek eléréséhez a cég alkalmazottai amerikaiként jelenítették meg magukat a közösségi portálokon és terjesztettek álhíreket. 

Az amerikai védelmi minisztérium kiberháborúval foglalkozó részlege és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) – amely együttes erőfeszítésekkel igyekszik gátat vetni az internetes térben elkövetett bűncselekményeknek – nem kívánta kommentálni a lap értesüléseit. A kiberháborúval kapcsolatos információk mindig titkosítottak, csak nagyon ritkán hoznak nyilvánosságra vonatkozó részleteket.

Nagyon sötét ügyek tárulnak fel a Facebook botránya mögött
Sosem látott mértékben kerültek az adatok rossz kezekbe, amikkel aztán a felhasználók agyába másztak. A Facebook részvényei zuhanórepülésbe kezdtek.

A The Washington Post megjegyezte: ez volt az első nagyobb akciója a Pentagonnak és az NSA-nek azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök és a kongresszus kiterjesztette hatáskörüket „csapásmérő” képességük erősítése érdekében. Az amerikai elnök tavaly egy nagyszabású, általános elhárítási hadműveletet hagyott jóvá a félidős választásokba történő orosz beavatkozás kivédése és semlegesítése érdekében.

„Nem a véletlen műve volt, hogy a 2018-as választások orosz beavatkozás nélkül zajlottak le” – nyilatkozott a lapnak Mike Rounds dél-dakotai republikánus szenátor.

A Kreml kétségbe vonta

A Kreml szóvivője szerdán azonban kétségbe vonta az orosz trollgyár elleni amerikai kibertámadásról szóló washingtoni sajtójelentést. „Nem tudom, mennyire hitelesek azok az adatok, amelyekre ez az újság (a The Washington Post) hivatkozik. Mivel a hivatkozások névtelenek, óvatosan kell hozzájuk viszonyulni” – mondat Peszkov.

Lekapcsolják Oroszországot az internetről
Putyinék már készülnek egy esetleges kiberháborúra.

Peszkov egyúttal azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok területéről folyamatosan  „hatalmas mennyiségű kibertámadás” indul orosz szervezetek, valamint fizikai és magánszemélyek ellen. Elismerte, hogy  „valószínűleg lehetséges” az oroszországi internetet amerikai területről befolyásolni, és rámutatott, hogy az orosz parlament pontosan az ilyen fenyegetések hatására dolgozik a „szuverén internet” létrehozását célzó törvénytervezeten.

Hangsúlyozta, hogy a törvénytervezet semmiképp sem Oroszország elszigetelését, hanem a világhálóról való lekapcsolására irányuló törekvések megakadályozását célozza.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik