A Huawei Technologies Hungary közleménye szerint a magyarok közel 80 százaléka használja a vállalat valamilyen termékét kommunikációra, internetezésre. Tavaly decembertől a cég az okoskészülékek és hálózati eszközök mellett már személyi számítógépeket is forgalmaz a hazai piacon, idén pedig további terjeszkedést terveznek. Ennek apropóján Wu Biqiang, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója kifejtette véleményét a céggel szembeni vádakkal kapcsolatban, melyekről bővebben mi is írtunk korábban.
„Változatlanul hiszünk ügyfeleink racionális és józan gondolkodásában, a további nyitott és kiegyensúlyozott magyar üzleti környezetben és a töretlen növekedésben” – foglalta össze Biqiang a vállalat hazai és globális kilátásait. Hozzátette, úgy vélik hogy az anyavállalat megbízhatósága körül kialakult, bizonyítékok és tények nélküli vádak
Wu reagált Mike Pompeo, amerikai külügyminiszter tegnapi magyarországi látogatására, amelyen az amerikai fődiplomata lobbizott a kínai-magyar kapcsolatok erősödése, s ezen belül a Huawei Technologies hazai térnyerése ellen.
A többi országot, kormányzatot, döntéshozókat és piaci szereplőket is arra biztatjuk, hogy maradjanak objektívek, nyitottak, ne hozzanak megalapozatlan és korai döntéseket az 5G és más fejlesztéseiket illetően. A kiberbiztonság közös ügy, egy piacvezető szállítónak egy ország technológiai fejlesztéséből, csupán feltételezések alapján való kizárása mind a tudományos, mind a gazdasági fejlődést visszaveti.”
– fejtette ki véleményét.
Biqiang kiemelte, hogy a cég tavaly mind a Magyar Telekommal, mind a Vodafone-nal sikeres, következő generációs, 5G-s hálózati próbákat hajtott végre. A vállalatnak Magyarországon jelenleg már több, bekapcsolt 5G-bázisállomása is funkcionál.