Tech

Péniszfotóval zsarolják a világ leggazdagabb emberét

A világ leggazdagabb emberének számító amerikai Jeff Bezos, az Amazon.com alapítója mostanában azzal került be a hírekbe, hogy 25 év után elválik feleségétől. A hírt közlő Twitter-bejegyzésük szerint barátként élik tovább életüket, ám az ügy körül nagy a felhajtás egy amerikai bulvárlapnak köszönhetően.

Bezos február hetedikén egy rendkívül személyes hangvételű posztot tett közzé a Medium felületén, amiben beszámol arról, hogyan zsarolja őt a National Enquirer pletykaoldal. A „No thank you, Mr. Pecker” című bejegyzésben részletezi, hogy a lap állítása szerint pikáns fotók vannak a birtokukban, amiken Bezos és állítólagos szeretője, Lauren Sanchez is meztelenül látható.

A National Enquirer alaposan beleásta már magát Bezos szerelmi életébe, ők hozták nyilvánosságra azt is, hogy az Amazon-vezérnek még a házassága alatt viszonya volt Sanchezzel, cikkükben közölték a milliárdos által küldött szerelmes üzeneteket is, amikhez nem tudni, miként jutottak hozzá.

Fotó: Europress

Bezos ezután nyomozót fogadott, hogy kiderítse, miként kerültek a levelek a laphoz. Az egész hercehurca valójában itt kezdődött, mert utána Bezos ügyvédje, a lap és az American Media Inc (AMI) kiadó is hosszas és feszült levelezésbe kezdett arról, hogy Bezos fejezze be a nyomozgatást, és adjon ki közleményt arról, hogy a portálnak nem voltak politikai szándékai, amikor közzétette a Bezos szerelmi afférjáról szóló cikket. Azt is írták, hogy amennyiben Bezos ennek nem tesz eleget, az üzenetek mellett szerzett meztelen fotókat is közzéteszik, amelyek közt a lap egyik munkatársa szerint dick pic, azaz péniszfotó is van.

Bezos válaszként megírta a Mediumon közzétett posztot, és kifejtette, hogy nem fog engedni a zsarolásnak, inkább közzéteszi a lappal váltott fenyegető üzeneteket, hozzátéve, hogy semmilyen joguk nincs nyilvánosságra hozni a fényképeit.

A 26 leggazdagabb ember kezében annyi pénz van, mint a 3,8 milliárd legszegényebb földlakó összvagyona
Etiópia egészségügyi költségvetése a leggazdagabb ember vagyonának egy százalékát teszi ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik