A Nintendo újabb okostelefonos játékkal örvendezteti meg a felhasználókat, és valószínűleg ezúttal sem fog mellé a rendkívül sikeres Super Mario Run után, mert egy igazi régi aduászt húz elő a kalapból. A Dr. Mario World című akció/puzzle-játékot a japán LINE Corporationnel és a NHN Entertainmenttel közösen készítik, és az 1990-ben, még NES-konzolra és GameBoyra kiadott Dr. Mario iterációjának szánják.
A játék azóta már megjelent különféle variánsokban Nintendo 64-re, 3DS-re, Wii U-ra is, így valahol sejthető volt, hogy előbb-utóbb megtalálja a maga útját mobilra is.
A mobiljáték valamikor nyár elején érkezik meg Androidra és iOS-re több mint 60 országban. Ezen felül szinte még semmit nem tudni, csak hogy ingyenes lesz, és az appon belüli vásárlások jelentik majd a bevételi forrást. Valószínűleg alapjaiban a régi, már megszeretett Dr. Mario játékmenetet kapjuk, amiben a fő célunk, hogy a kétféle színű kapszulákat szín szerint illesszük össze, és elpusztítsuk a gonosz kis vírusokat.