Tech

A Samsungnak nem áll jól a szénája

Az Apple nem az egyetlen gyártó, akit megvisel a mobilpiac stagnálása: a Samsung is komoly visszaesést jelentett a profitban az almás márkához hasonlóan. A dél-koreai vállalat azért a hamarosan megjelenő Galaxy S10-től fellendülést vár.

Úgy tűnik, nem jó időszak ez a mobilgyártók számára: arról már korábban is írtunk, hogy az Apple komoly visszaeséssel küzd, mert nem vásárolják a telefonjaikat, most a Samsung is bejelentette, hogy ott is stagnál a helyzet, sőt, profitban még visszaesést is könyveltek. Ugyan számítottak a változásra, de biztosan nem érintette őket túl jól – szinte az összes platformon csökkenést tapasztaltak.

A chipektől a tévékig nagyjából mindenhol megérezte a cég az erősödő vetélytársakat és a gyengülő keresletet, de leginkább a mobilpiacon volt változás. A dél-koreai cég teljes bevétele 10 százalékkal csökkent a tavalyi évéhez képest,

az adózás utáni eredménye pedig 29 százalékot zuhant.

A Samsungot nem érte felkészületlenül a változás, számítottak a csökkenésre az előzetes statisztikák alapján.

A Samsung helyzete is jól mutatja a jelenlegi lassuló mobilpiacot, ahol egyre kevesebb eszköz fogy. Egyre nehezebbé válik a gyártók számára, hogy a vetélytársaktól lényegében különböző telefonokat fejlesszenek, emellett pedig az eszközök árai fokozatosan növekednek.

Az Apple korábban bejelentette, hogy 16 év után először nem sikerül majd megugrania a pénzügyi előrejelzéseket, most pedig jelezte, hogy a márciusi negyedév számai is sokkal rosszabbak lesznek, mint azt szerették volna.
A Samsung nem vár javulást a közeljövőben, bár a következő hónapban San Franciscóban bemutatandó Galaxy S10 egy kicsit megdobhatja az eladásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik