Tech

A dohányzáshoz hasonlítják a Facebookot

Egyre több szakértő hozakodik elő azzal az analógiával, hogy a világ legnagyobb közösségi oldalának számító Facebook hatásaiban annyira káros a társadalomra, mint ahogy az emberek egészségére a dohányzás. A Salesforce elnöke, Marc Benioff a tavalyi Világgazdasági Fórumon osztotta meg azon gondolatát, hogy az amerikai kormánynak ugyanolyan nyomatékosan kéne szabályoznia a közösségi oldal használatát, ahogy a dohányipart is. Tavaly novemberben Kara Swisher techújságíró írta le azt a mondatot, hogy a „Facebook az új cigaretta”.

Jim Steyer, a gyerekek online védelméért küzdő Common Sense Media szervezet alapítója szintén erről beszélt nemrég a Business Insidernek. Szerinte a közösségi oldalak iránti függőség és a felfokozott figyelem napjainkra minden korábbinál égetőbb kérdéssé vált, főleg a Cambridge Analytica-botrány napvilágra kerülése után. A szakember szerint a tavalyi év vízválasztó pontot jelent a társadalom és a techóriás platformjának kapcsolatában, a dohányzással való összehasonlítás pedig a leginkább megfogható az átlagember számára.

Nagyon sötét ügyek tárulnak fel a Facebook botránya mögött
Sosem látott mértékben kerültek az adatok rossz kezekbe, amikkel aztán a felhasználók agyába másztak. A Facebook részvényei zuhanórepülésbe kezdtek.

Roger McNamee, a Facebook korai befektetője és Zuckerberg egykori mentora is reagált erre a párhuzamra. Szerinte ha a közösségi oldalt a társadalom egészségének szempontjából vizsgáljuk, a cigizéshez való hasonlítás tényleg jó kiindulópont.

A figyelem manipulálása az emberi psziché gyengeségeinek kihasználása. Már nem elég, hogy sok mindent akarnak rólunk tudni, a cél, hogy azt is megváltoztassák, mit gondolunk és mit csinálunk.”

– fejtette ki saját álláspontját ezzel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik