Tech

Huawei termékeket tiltanának be az amerikaiak

Amerikai törvényhozók egy csoportja kétpárti törvényjavaslatot nyújtott be a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat gyártotta chipek és egyes alkatrészek amerikai forgalmazási tilalmáról – írja az MTI. A törvényhozók javaslata nemcsak a Huawei, hanem a ZTE és más kínai vállalatok olyan termékeire is vonatkozik, amelyek forgalmazása amerikai szankciókat, törvényt vagy exportellenőrzési szabályokat sért.

A törvényjavaslatot szinte egy időben nyújtották be a The Wall Street Journal című lap értesülésének nyilvánosságra hozásával: a lap szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bűnügyi nyomozást folytat a Huawei ellen ipari titkok eltulajdonításának gyanúja miatt. A lap információi szerint a Huawei ipari-kereskedelmi titkokat lop el amerikai üzleti partnereitől, köztük például a német T-Mobile amerikai leányvállalatától. A lap konkrétan a T-Mobile okostelefonjainak tesztelésére használt technológiának az ellopását említette.

A nyomozás – írta a lap – részben egy polgári peres eljárásnak köszönhetően indult meg: az északnyugati Seattle városában egy esküdtszék felelősnek találta a Huaweit a T-Mobile egyik üzeme robottechnológiájának eltulajdonításában. Sem az amerikai igazságügyi minisztérium, sem a Huawei szóvivője nem kommentálta a The Wall Street Journal értesüléseit.

Reagált a Huawei alapítója a kémkedésről szóló vádakra
Zsen Cseng-fej most bővebben is kifejtette véleményét a felhozott vádakkal kapcsolatban.

A Huawei tevékenységét az Egyesült Államokban régóta behatóan vizsgálják, és az amerikai kormány hatékony lépéseket tett annak érdekében, hogy megakadályozza a Huawei-berendezések rácsatlakozását a nagy amerikai hálózatokra. Washington – más országokhoz hasonlóan – attól tart, hogy a Huawei berendezéseivel a kínai hatóságok kémkednek.

A hét elején sencseni keltezésű tudósításában a brit Financial Times című lap arról számolt be, hogy Zsen Cseng-fej, a cég idős és a nyilvánosság elől elzárkózó alapítója újságírók előtt kijelentette: a vállalat „soha, egyetlen kormánytól sem kapott megkeresést információk átadására”. Majd hozzátette, hogy támogatja a Kínai Kommunista Pártot, de – ahogyan fogalmazott -„nem okoznék kárt egyetlen más országnak sem”.

A HUAWEI ÁLLÁSFOGLALÁSA

„A Huawei Technologies nem kívánja kommentálni a média értesüléseit, miszerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bűnügyi nyomozást folytat a Huawei ellen ipari titkok eltulajdonításának gyanúja miatt . A hírben szereplő nyomozással kapcsolatban ugyanakkor fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a Huawei és a T-Mobile 2017-ben rendezték vitájukat, miután az Amerikai Egyesült Államok bírósága nem állapított meg károkozást, jogalap nélküli gazdasági előnyszerzést, se szándékos, rosszindulatú magatartást a Huawei részéről a T-Mobile üzleti titkait illetően.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik