Tech

Magyar fejlesztés segíthet a légikatasztrófák megelőzésében

Egyszerűbbé, gyorsabbá és pontosabbá teheti a repülőgépek és más légijárművek külső átvizsgálását, illetve karbantartását az AerinX nevű magyar cég kiterjesztett valóság alapú megoldása. A vállalkozás három lépésben 250 millió forintos tőkebefektetésben részesül az X-Ventures Gamma Kockázati Tőkealap jóvoltából, hogy egyedülálló rendszerével piacra lépjen.

Nemzetközi iparági statisztikák, illetve adatelemzések rámutatnak, hogy jelenleg a repülőgép balestek mintegy 70-80%-át emberi mulasztás vagy hiba okozza. Ezeknek egy jelentős részénél a fedélzeti személyzet, ezen belül is kimondottan a pilóta felelőssége állapítható meg, ugyanakkor szintén markáns hányadot tesznek ki a repülőgép átvizsgálásakor, karbantartásakor elkövetett emberi hibák.

A magyar AerinX Kft. a probléma megoldására egy olyan kiterjesztett valóság (augmented reality) alapú rendszert fejleszt, amivel a repülőgépek és más légi közlekedési eszközök külső felületi átvizsgálása, és az ehhez kapcsolódó karbantartási munka lényegesen egyszerűbbé, gyorsabbá és precízebbé válhat.

A légijárművek külső felületének átvizsgálása során az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a serülések feltárása, felmérése, regisztrációja és dokumentációja manuálisan zajlik. A karbantartó mérnökök szó szerint vonalzóval mérik le és filctollal rajzolják körbe a felületi sérüléseket, ráadásul

a munkafolyamat során többezer oldalas, papír alapú műszaki dokumentáció átnyálazására kényszerülnek, amikor egy-egy felületi sérülés súlyosságát kell meghatározniuk.

„A repülőgépipar és a légiközlekedés az egyik leginkább technológia intenzív iparág, így egy laikus számára megdöbbentő lehet, hogy számos területen elmaradott a szegmens digitalizációja. Igaz ez a repülőgépek felületi átvizsgálására, illetve a karbantartásra is. Az AerinX fejlesztésével erre a problémára keressük a megoldást. Smart inspekciós rendszerünk a kiterjesztett valóság technológiát ötvözi a fejlett képfeldolgozással, illetve adatbázis kezeléssel, mely egyedülálló, csúcstechnológiájú, döntést támogató eszközt ad a szakemberek kezébe” – nyilatkozta Kiss Antal Bence, az AerinX ügyvezetője.

Fotó: Aerinx

A rendszer lehetővé teszi, hogy a karbantartást végző mérnökök egy AR-szemüveg segítségével mérjék fel egy-egy felületi sérülés méretét és pontos elhelyezkedését. Az AerinX képes rá, hogy valós időben, három dimenzióban a gép felszínére vetítse az adott gépmodellel kapcsolatos valamennyi releváns műszaki információt, beleértve a lemezvastagságot, illetve a sérülés történetet is.

Ezáltal lényegesen gyorsabbá és pontosabbá válik az átvizsgálás, kiküszöbölhetővé válnak az emberi hibák, így a balesetek és légi katasztrófák száma is csökkenthető, ami mind az üzemeltetők, mind az utasok számára nagyon pozitív fejleményt jelent.

Az úgynevezett AOG (Aircraft on Ground) esemény során – amikor sérülés, vagy egyéb incidens miatt a repülőgép azonnali átvizsgálására van szükség – egy átlagos utasszállító külső felületi vizsgálata a jelenlegi módszerekkel mintegy másfél-két órát is igénybe vehet. Az AerinX rendszerével ez az idő akár 20 percre csökkenthető, ami egy-egy ilyen esetben akár több 10 ezer dolláros megtakarítást is jelenthet a légitársaságnak, nem beszélve arról, hogy a járatkésések ideje és száma is jelentősen csökkenhet.

A rendszer működő prototípus fázisban van, a termék fejlesztéséhez és a piaci bevezetéshez pedig kockázati tőkét vont be az AerinX.

„Az X-Ventures három lépésben összesen 250 millió forintnyi kockázati tőkét fektet az AerinX-be. A kiterjesztett valóság ipari alkalmazása hatalmas robbanás előtt áll, szakértői prognózisok szerint a piac mérete 2020-ra elérheti a 100 milliárd dollárt, a felhasználók száma pedig az egymilliárd főt. A repülőgépipar és a légiközlekedés pedig a legdinamikusabban fejlődő iparágak közé tartoznak, így jelentős piaci potenciált látunk az AerinX technológiájában és a csapat által felhalmozott know-how-ban” – fűzte hozzá Zsembery Levente, az X-Ventures Alpha Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik