Tech

Meghackelték a NASA-t

Korábban a témában:

A Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) közölte, hogy októberben ismeretlen elkövetők megtámadták szervereiket, melynek következtében dolgozók személyes információihoz jutottak hozzá. Az adatok közt személyi azonosító számok is voltak. Hogy pontosan hány régi és jelenlegi alkalmazottat érint az adatszivárgás, még nem tudni.

A hivatal hozzátette: a támadás során kizárólag személyes adatokhoz jutott hozzá a külső fél, az űrmissziókat és egyéb projekteket semmilyen szinten nem veszélyeztették. A szerverek védelmét azóta megerősítették, a vizsgálatokat folytatják. Bob Gibbs, a NASA szóvivője szerint ez egy hosszabb folyamat lesz, egyelőre annyit tudni, hogy a 2006. július és 2018. október közt foglalkoztatottakat érinti az eset.

Nem ez az első alkalom, hogy adatszivárgás érinti a NASA-t. 2011-ben egy kolozsvári hacker, Butyka Róbert törte fel az ügynökség rendszerét, aki az Iceman fedőnevet használta. A mindössze kilenc osztályt végzett fiatalember 2010 decemberében hatolt be a NASA szervereire, amit elfogása után nem is tagadott, sőt, teljes mértékben együttműködött a rendőrséggel.

Megúszta a börtönt a NASA-t feltörő magyar
A kolozsvári Butyka Róbert büntetőperében számára roppant kedvező ítéletet hoztak, azonban előtte áll még a polgári peres eljárás.
Címkék: nasahackerhack

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Golden retriever and British cat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.