Tech

Lesifotó készült a marsrobotról

Fotó készült a Mars felszínén dolgozó InSight landerről: az Elysium Planitia területen szelfizgető és fúrogató robotról a Mars Reconnaissance Orbiter készített képet.

Végre tudjuk, pontosan hová ért földet a november 26-án landolt InSight űrszonda: a landerről tudtuk, hogy az Elysium Planitia területen belül, egy előre meghatározott, 130 kilométer hosszú, ovális régióban dolgozik, de a pontos helyszín eddig nem volt meg. A Mars Reconnaissance Orbiternek hála most már be tudjuk határolni, pontosan hová pottyant a kis robot.

Az MRO már 2006 óta kering a Mars körül, és azóta lőtt már fotókat például a Phoenixről és a Curiosityről is. Az InSight-ot először december 6-án kereste, majd öt nap múlva újra, ekkor sikerült kiszúrni a landert.

Ismét leszálltunk a Marsra
Sikerrel járt a NASA, az InSight biztonságban landolt a vörös bolygón.

Az eszköz körülötti sötét folt egyébként csak annak a következménye, hogy a vörös marsi port a leszállásnál felverte, és így látszik a felszín igazi színe.

Itt dekkol az InSight – fotó: NASA / JPL

Úgy tűnik, hogy az InSight jó helyen landolt, a kutatócsapata jelenleg lassan próbálgatja a tudományos felszerelését. Érdembeli munkát egyelőre még nem végzett, de a fontos most még csak az, hogy kiderüljön: minden megfelelően működik-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik