Tech

Luke Skywalker lebegő motorját tesztelgetik a rendőrök Dubajban

A csillagok háborújában látott lebegő motorhoz hasonló járművel közlekedhetnek a dubaji rendőrök hamarosan: két csapatot készítenek fel arra, hogy tudjanak dolgozni ezekkel a motorokkal, a cél pedig az, hogy a nehezen megközelíthető helyekre is időben odaérjenek.

A dubaji rendőrség előrendelt néhány S3 2019 Hoverbike-ot, ami nagyjából úgy fest, mintha Luke Skywalker modernizált lebegő motorja lenne. A jármű darabját potom 42 millió forintért árulják, és mindegyikhez kétmillió forintnak megfelelő dollárt kell letenni előlegre.

A CNN szerint a dubaji rendőrség két speciális csapatot képez ki arra, hogy profin tudja használni ezeket a szerkezeteket, a cél pedig az, hogy olyan területeket is gyorsan elérjenek, amelyek a hagyományos járművekkel nehezen megközelíthetők. A rendőrségnek jelenleg egyetlen hoverbike-ja van, amelyen a kiképzés zajlik, de a tervek szerint legalább 40-re szeretnék bővíteni később az állományukat. A gyártó Hoversurf és a rendőrség szerint ez már akár 2020-ban is megtörténhet.

Az eszköz egyébként 115 kilós, és négy propeller képes felemelni az ajánlott öt méteres magasságig. Ráadásul nem is lassú: akár majdnem 100 kilométer per órás sebességgel is tud repeszteni, ami egy ilyen különleges szerkezetnél elég szép teljesítmény. Természetesen teljesen elektromos,

egyetlen hibája, hogy viszonylag rövid ideig képes a levegőben maradni, ha a pilóta is rajta van: egy töltési idővel csak 10-15 percet bír. Drónmódban azonban, vezető nélkül már 40 percig is tud mozogni.

Egyértelmű tehát, hogy nem hosszú távú utakra tervezték a motort, de gyorsreagálású egységek számára nagyon hasznos lehet, ha azonnal el tudnak érni olyan területeket, amelyeket nehéz megközelíteni. Hogy aztán ott mit csinálnak, ha kifutnak a 15 perces időből, nem tudni, de legalább ott lesznek, annyi biztos.

Nyitókép: Hoversurf

Ajánlott videó

Olvasói sztorik