Tech

10 percet kapunk a Facebook életmentő funkciójára

Korábban már írtunk róla, hogy a Messengerre is megérkezhet az a régóta várt funkció, amit eddig csak Mark Zuckerberg használhatott. Az üzenet-visszavonó gomb története még áprilisban indult, amikor néhány Facebook-felhasználó észrevette, hogy a Facebook-alapító korábbi üzenetei törlődtek a Messenger fiókjukból.  A cég ekkor közölte, hogy dolgoznak egy üzenet-visszavonó funkción, ami majd csak akkor lesz elérhető a nyilvánosság számára, ha megfelelően letesztelték.

Októberben néhány felhasználónál már megjelent a visszavonási opció az appban, most pedig az is kiderült a Messenger iOS-es 191.0-ás kliensének forráskódjából, hogy az üzenetek elküldése után mindössze tíz percig élhetünk majd azzal a lehetőséggel, hogy azt visszavonjuk. Ez elég kevés ahhoz képest, hogy a WhatsAppban egy óra ez a választási ablak.

Ugyan jelenleg is lehet üzeneteket törölni küldés után, de ez csak a küldő chatablakából tűnik el, a fogadóéból nem. Az újítással teljesen eltüntethetjük az üzenet nyomait mindkét féltől. Aki szólta már el magát Messengeren egy meglepetésbuliról, vagy küldött első felindulásból olyan üzenetet, amit azonnal visszavont volna, hamarosan nagyon boldog lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik