Tech

Ennyi pénzt így még nem költöttek el

Az IBM informatikai óriáscég bejelentette, hogy 34 milliárd dollárért (körülbelül 9486 milliárd forint) megveszi a nyílt forráskódú technológiákat fejlesztő Red Hat Inc.-t. Ez az összeg szoftveres felvásárlások esetén nem jellemző az informatikai világban, ezzel ez az eddigi legdrágább szoftverpiaci akvizíció, még azt a 26,2 milliárd dollárt is túlszárnyalja, amit a Microsoft fizetett a LinkedInért 2016-ban.

A közlemény szerint az IBM készpénzért veszi meg a Red Hat részvényeit 190 dolláron, ami jelentős prémiumot jelent annak függvényében, hogy a Red Hat papírjai pénteken 116,68 dolláron zártak.

A felvásárlás következtében a Red Hat vezérigazgatója, Jim Whitehurst az IBM felső vezetésébe kerül, és közvetlenül Ginny Rometty vezérigazgatónak tartozik majd beszámolási kötelezettséggel. A Red Hat része lesz az IBM felhőtechnológiákkal foglalkozó részlegének, a cég központja viszont marad Észak-Karolinában. Az üzlet 2019 második felében zárulhat le, miután a Red Hat részvényesei és az illetékes hatóságok is engedélyezték.

Az 1993-ban alapított Red Hat fő terméke a Red Hat Enterprise Linux, bevételei az utóbbi időben jelentősen nőttek. A vállalat már évek óta fontol egy beolvadást, eladást, de eddig nem jutottak megegyezésre más óriáscégekkel. Az IBM számára jelentős előnyt jelenthet majd a felvásárlás a felhőtechnológiák piacán, ahol olyan erős konkurensekkel versenyez, mint az Amazon és a Microsoft.

Az évben több technológiai nagyvállalat is terjeszkedni kezdett a nyílt forráskódú szoftverek piacán. A Microsoft a GitHubot vásárolta meg 7,5 milliárd dollárért, a Salesforce pedig 6,5 milliárd dollárt fizetett a MuleSoftért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik