Tech

Gépekkel beszélgetni, nem kell félnetek, jó lesz

Barcelonában javában zajlik a TechED, az SAP rendezvénye, ahol a világ harmadik legnagyobb szoftverfejlesztő cége a nagyvilág elé tárja a legújabb termékeit és megoldásait. A program Björn Goerke beszédével vette kezdetét még kedd reggel: a cég technológiai vezetője bemutatta az újdonságokat és felvázolta, hogy az SAP miként képzeli el a jövőt, benne a szoftvereiket használó intelligens vállalatokkal.

A jövőbe nyertünk bepillantást Barcelonában
A világ harmadik legnagyobb szoftvercége Barcelonában mutatta meg, hogyan képzelik el a jövő intelligens vállalatait.

A TechED ugyanakkor nem csak a bejelentésekről szól: a helyszínen fejlesztők és felhasználók százai találkoznak, próbálják ki az újdonságokat, a rendezvény a minden országból ide sereglő SAP-szakértők nagy közösségi eseménye. A három nap egyben demonstráció, ahol az SAP és a cég termékeivel dolgozó partnerek mutatják be, hogy mi mindenre használhatók a szoftveróriás szerteágazó fejlesztései.

Az eseménynek otthont adó Fira Barcelona Gran Via rendezvényközpont egy egész csarnokát foglalják el a standok, ahol szakértők prezentálják, hogy a különböző szoftverek miképp válhatnak egy vállalat javára. A TechED abszolút az üzleti szektorra koncentrál, de ez korántsem jelenti azt, hogy a forgatagban nincsenek olyan megoldások, amik ne lehetnének érdekesek egy átlagember számára is.

Fotó: SAP / Lukas Lowack

NEM KELL FÉLNI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁTÓL

Az idei TechED központi témája az intelligens vállalat, ami az SAP szerint olyan technológiák alkalmazásával érhető el, mint a blockchain, az IoT vagy éppen a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia. A vállalat Leonardo gyűjtőnév alá sorolja az ilyen jellegű megoldásait, és a barcelonai forgatagban konkrét példát is láthattunk például arra, hogy a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia miképp teheti hatékonyabbá egy cég működését, de ami ennél is fontosabb,

hogyan teheti kényelmesebbé a végfelhasználók életét.

A mesterséges intelligencia hallatán sokaknak még mindig a Terminátor-filmek, és az emberiségre rontó gépek ugranak be, de ahogy egy beszélgetés során Markus Noga, az SAP gépi tanulásért felelős vezetője megjegyezte, az ilyen filmek igen magasra tornázták az emberek elvárásait az MI-vel kapcsolatban. Jelen pillanatban még valószerűtlen, hogy az ember olyan gépagyat állítson elő, ami öntudatra ébredve az alkotója ellen forduljon, ugyanakkor a webshopokba építhető chatbotok területén már egészen jól állunk.

Chatbotot demózni nem túl látványos feladat, de a végeredmény így is elég meggyőző – Fotó: Birkás Péter / 24.hu

A chatbotok alkalmazása persze egyáltalán nem számít eget rengető újdonságnak manapság, már a Facebook is tele van velük, rengeteg weblapon ugrik fel ilyen lehetőség, de ezek sokszor meglehetősen egyszerű és nem túl hatékony megoldások. A jelenlegi szintnél azért jóval több lehetőség rejlik az ilyen szolgáltatásokban, és erre láthattunk példát Barcelonában, ahol egy, az SAP gépi tanuláson alapuló technológiáját használó ékszerüzlet megoldását demózták a szemünk láttára.

VÁSÁRLÁS ÉS ÜGYINTÉZÉS KICSIT MÁSKÉPP

Tegyük fel, hogy karácsonyi ajándékra vadászunk az anyukánk számára, de megakadunk ott, hogy valamilyen ékszert szeretnénk. A demóban látható ékszerüzlet chatbotja szerencsére fel van készítve az ilyen helyzetekre, és nem csak udvariasan visszaköszön, ha beírjuk, hogy hello,

de azonnal meg is kérdezi, hogy miben segíthet.

Mikor bepötyögjük, hogy “ajándékot anyának”, a gépagy nem csupán listázza a szóba jöhető termékeket, de az általa feltett kérdésekre (milyen típus, milyen alapanyag) adott válaszaink függvényében szűkíti a találatokat, hogy minél gyorsabban meglegyen a megfelelő darab, sőt a chatbot arra is rákérdez, hogy a lekattintott termék megfelelő-e, és ha igennel válaszolunk, akkor rögvest a kosárba is helyezi a terméket.

Ez eddig nem tűnik hatalmas dolognak, pedig már itt is komoly technológia dolgozik a háttérben, ami gépi tanulással lett felkészítve arra, hogy értelmezze a kérdéseket/válaszokat, ráadásul a gépagy képes villámgyorsan keresni és szűrni a webshop teljes adatbázisában, ezzel időt spórolva a vásárlóknak.

Chatbot akció közben – Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Ennél egy fokkal menőbb, mikor konkrét ötlettel érkezünk az online üzletbe: van egy képünk a kiszemelt termékről, de fogalmunk sincs, hogy mi a neve, még a típusa sem világos, jelentősen megnehezítve a keresést. De nem itt, hiszen a chatbot képes arra, hogy a neki feltöltött képet összevesse az adatbázis összes termékével, kidobva a tökéletesen megegyező, vagy a feltöltött mintára hasonlító darabokat.

A gépagy ráadásul nem csak összevetni tudja a feltöltött képet az adatbázis többi fotójával, de értelmezni is képes az információkat. Ha például jelezzük, hogy van egy törött ékszerünk, akkor a chatbot kér róla egy fotót, és a képet elemezve nem csupán értelmezi a problémát, de még egy levelet is fogalmaz a nevünkben az ügyfélszolgálatnak, amiben precízen jelöli, hogy milyen gond orvoslására lenne szükség.

A mesterséges intelligencia ilyenkor nem csak kényelmesebbé teszi az ügyintézést, de gyorsabbá is, hiszen az automatikusan és világosan megfogalmazott üzenet rögtön eljuthat az illetékeshez, aki azonnal intézkedhet, és egy válasz üzenetben pontos instrukciókkal láthatja el a vásárlót a javítást illetően.

A CHATBOTOK TÚL

Mindez persze csak a jéghegy csúcsa, az MI és gépi tanulás alkalmazásának apró szelete, hiszen az SAP megoldásai más, komolyabb területek is bevethetők. A szélturbinákat üzemeltető norvég Arctic Wind például IoT-megoldások és a gépi tanulás ötvözésével készít olyan szimulációt, ami segít előre jelezni, hogy mikor érdemes lekapcsolni a sokszor zord időjárási körülmények között üzemelő szélerőműveket. Ezzel nemcsak a később jelentkező karbantartási költségek csökkenthetők, de a beérkező és feldolgozott adatoknak hála akár hatékonyabb működés is elérhető.

Mindez persze nem jöhetne létre, ha az SAP nem fektetne be olyan cégekbe, és nem fejlesztene olyan szoftvereket, amik lehetővé teszik, hogy akár a szélerőművekkel vagy ékszerértékesítéssel foglalkozó vállalatok is kihasználhassák a legmodernebb technológiákban rejlő lehetőségeket.

A TechED standjai között sétálva, az öltönyös szakértőket és monitorokat látva ez ugyan nem egyértelmű, de a Barcelonában bemutatott szoftverek és technológiák teszik lehetővé, hogy a különböző cégek olyan dolgokra legyenek képesek, amire korábban még nem volt példa. És a helyszínen hiába szól minden a vállalatokról, a legvégén mi is jól járunk: vagy azért mert megbízhatóan teljesítenek az áramot termelő szélturbinák, vagy azért mert végre gyorsan és kényelmesen tudunk ajándékot vásárolni a szeretteinknek.

Nyitó illusztráció: ThinkStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik