Tech

Így alapozta magyar agy a jövőt

Henry Ford zseniális mérnökeinek köszönhette a népautó megalkotását, és a világ első gyártósorának beindítását.

Ha modern korunk születésnapját keressük, nyilvánvalóan több dátum is felsejlik az elmúlt bő száz évből, és van, ami megkerülhetetlen. Mint 1908. október 1., amikor az első T-modell piacra került, és ezzel elindult egy folyamat.

Amikor Henry Ford 1903-ban megalapította a Ford Motor Companyt, az autózás még luxusnak, amolyan úri huncutságnak számított, a világon összesen 200 ezer gépkocsi pöfögött. Az autókat ebben az időben egyéni kívánságra, egyedi alkatrészekből szerelték össze, ami azt jelentette, hogy javításuk is drága és nehézkes volt. Ford ezen a téren akart gyökeres változást.

A gyártulajdonos 1904-ben alkalmazta a makói születésű Galamb Józsefet, aki – Farkas Jenővel és az amerikai Childe Harold Willsszel együtt – kulcsszerepet játszott a következő években megalkotott Ford-típusok és prototípusok megtervezésében.

22 lóerő, 60 km/óra

A cél egy viszonylag olcsó, tömegesen gyártható, egyszerű autó megalkotása volt, ami a középosztálybeli polgárok számára is elérhető. Négy évnyi munka után Ford végül a T betűvel jelzett prototípusról ítélt úgy, hogy képes lesz betölteni a szerepet. A Ford T első példánya 1908. augusztus 12-én készült el, október 1-jén pedig már ki is került az autópiacra. Az autóért 825 amerikai dollárt kértek, ami mai értéken körülbelül egy középkategóriás gépkocsi árának felelne meg – írja a Rubicon.hu.

Galamb, Wills és Farkas munkája nyomán megszületett a „népautó”. A 22 lóerős, négyhengeres motor egy akkoriban újdonságnak számító acélötvözetből készült, ezért az egész autó mindössze 540 kilót nyomott. Kétsebességes váltóval és egy – Galamb József által megtervezett – mechanikus kuplunggal működött, akár 60 km/órás sebességgel repítette utasait.

Ford az autó árának alacsonyan tartása érdekében a T-modell gyártását minimalista hozzáállás jellemezte. Csak és kizárólag olyan munkálatokat végeztek el, melyek a biztonságos működéshez okvetlenül szükségesek voltak: egyszerű, puritán jármű volt, hosszú ideig például csak fekete színben lehetett megvenni.

A világ első gyártósora

Az autó hirtelen nagyon népszerű lett, de hogy valóban mindenki hozzájuthasson, ahhoz Galamb József kellett. A Ford detroiti gyárának igazgatójaként 1914-ben a munkafolyamatok szerint sorba rendezte dolgozóit, és csak egy-egy művelet elvégzésére tanította be őket.

A magyar konstruktőr találékonysága nyomán létrejött a földkerekség első gyártósora, melyen egy évtizeddel később hetente több ezer Ford T-modell gördült le.

A „népautó” a hatalmas termelékenység nyomán meghódította a világot, ráadásul a vállalat az Egyesült Államokon kívül hamarosan Németországban, Argentínában és Brazíliában is újabb létesítményeket alapított. Addig elképzelhetetlen mennyiségű autó került így forgalomba, és az első világháború utáni években a Ford T szinte egyeduralkodó lett az utakon.

Illusztráció: CHRISTOPH SCHMIDT / DPA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik