Tech játékteszt

Tökéletesnek hittük, de még ezt is lehetett fokozni

A 22 éve alapított belga Larian Studios játékfejlesztő cég az elmúlt két évtizedben főleg szerepjátékokkal ajándékozták meg a videojátékok szerelmeseit. Az általuk alkotott Divinity-univerzum ugyan már hét programot számlál, de igazán átütő sikert 2014-ben arattak, mikor megjelent a legendás Baldurs Gate-játékokra emlékeztető klasszikus RPG-jük, a Divinity: Original Sin.

Az olyan belső nézetes szerepjátékok korában, mint a Skyrim és a Fallout 4 igazán üdítőnek hatott az oldschool program, amit nemcsak a kritikusok imádtak, de a vásárlók is, így a tesztek magas pontszámait masszív eladások követték, aminek folyományaként 2017-ben megjelenhetett a Divinity: Original Sin II, ami képes volt túlszárnyalni az elődjét – tavaly mi is beválasztottuk az év játékai közé.

Láttuk a világvégét, és imádtuk
Egy csokorba gyűjtöttük 2017 legjobb videojátékait, amiket mindenkinek érdemes kipróbálni!

VÉGRE MINDENKI ELVESZHET BENNE

Ezen a ponton persze felmerülhet a kérdés, hogy miért írunk egy 2017-es játékról? A válasz egyszerű: a nyár végén megjelent a Divinity: Original Sin II – Definitive Edition, ami egyrészt elérhető PC-re (a korábbi verzió tulajdonosai ingyen kapják meg az ezzel járó pluszokat), de ami ennél is sokkal fontosabb, hogy végre a PlayStation 4 és Xbox One tulajdonosok is elmerülhetnek a fantasztikus történetben, ahol varázstudóként kell boldogulnunk egy olyan világban, ahol épp üldözik az erre képes lényeket.

Az Original Sin II-ről alapvetően annyit érdemes tudni, hogy egy felülnézetes szerepjátékról van szó, ahol kezdetben egyedül, majd csapatba verődve kalandozhatunk, a meglehetősen látványos harcok körökre osztva zajlanak, és ha valaki tényleg elköteleződik a karakterei és a sztori iránt, akkor túlzás nélkül 100 óránál is több időt tölthet a programmal – és ez még csak az első végigjátszás.

A történet markánsan eltér a hat választható karaktert irányítva, arról nem is beszélve, hogy az igazán profik akár teljesen egyedi hőst is alkothatnak, ami újabb csavart jelent mind a sztorira, mind a játékmenetre nézve. Az Original Sin II összetettsége ugyan könnyedén elrettentheti a napjaink áramvonalas szerepjátékain „edződött” felhasználókat, de nem szabad, hogy a rengeteg lehetőség és opció bárki kedvét szegje, ugyanis némi türelemmel minden viszonylag gyorsan elsajátítható, és ha ez megvan, akkor onnantól tényleg az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb játékos élménye vár mindenkire.

A játék gyönyörűen néz ki konzolon – Fotó: Larian Studios

KONZOLON SEM RÉMÁLOM

Évekkel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy klasszikus RPG-t vagy valós idejű stratégiát játszunk – élvezhető módon – konzolokon, de utóbbit a Halo Wars két része cáfolta, a szerepjátékos vonalat pedig többek között a Divinity: Original Sin játékgépes verziója, és a folytatás ezen a téren is felülmúlja az első részt, hiszen a port tényleg kiválóan sikerült,

alig akadnak olyan részei, ami homlokráncolásra készteti az embert.

És nemcsak az amúgy összetett rendszert sikerült átültetni kontrolleres irányításra, de a külcsínre sem lehet semmi panasz: az ilyen megjelenítésre képes PlayStation 4 Prón, mind Xbox One X-en 4K-s felbontást kapunk, és az Original Sin II hihetetlenül részletes és színpompás világa csodásan néz ki hatalmas tévéken is. A sebesség egy-egy többszereplős, robbanásokkal és effektekkel zsúfolt csata során ugyan még a combosabb gépeken is 30 fps alá esik, de egyrészt ez tényleg csak ritkán fordul elő, másrészt a körökre osztott rendszer miatt semmilyen negatív hatással nincs a játékmenetre.

Egy látványosabb csata azért képes megizzasztani az erősebb konzolokat is – Fotó: Larian Studios

Mint feljebb említettük, a játék összetettsége sokaknak letaglózó lehet, és ehhez mérten egészen lenyűgöző teljesítmény, hogy a fejlesztők hogyan ültették át az alapvetően sokgombos billentyűzethez és egérhez tervezett rendszert a meglehetősen limitált lehetőségekkel rendelkező kontrollerekre – az új szisztéma jelentősen eltér a PC-n látható megoldástól, így az onnan érkezőknek furcsa lehet, viszont megrögzött konzolosként szinte percek alatt rá lehet érezni az átszabott interfészre.

A tökéletestől ugyan messze vagyunk, hiszen a tucatnyi karaktert felvonultató harcok során, illetve a tárgymozgatást igénylő műveleteknél azért érződik, hogy alapvetően nem analóg karokra lett kitalálva ez a műfaj, de egyrészt a kissé pepecselős megoldások is megszokhatók, másrészt még mindig ez leghasználhatóbb játék a zsáneren belül, amin konzolokon szerencsénk volt.

A harcok kontrollerrel is jól irányíthatók – Fotó: Larian Studios

SZERELEMGYEREK

Sok fejlesztőcsapat/kiadó pusztán arra használta volna a Definitive kiadást, hogy konzolokon is elérhető legyen a játékuk, a Larian Studios viszont alaposan kihasználta az eredeti megjelenés óta eltelt egy évet: nemcsak konzolokra szabták át az Original Sin II-t, de az alapprogramot is tovább csiszolták –

látszik, hogy meghallották a tavalyi verziót ért kevés kritikát is.

Ez konkrétan azt jelenti, hogy azoknak is érdemes újra elővenni a játékot, akik tavaly PC-n már végigjátszották (ne feledjük, nekik ingyen jár az új verzió), ugyanis a meglévő nehézségi szinteket nemcsak átalakították kissé, de kaptunk egy extra könnyű Story Mode-ot is, kifejezetten a műfajjal ismerkedőknek, sőt az alkotók a már meglévő tartalomba is jelentősen belenyúltak. A változások talán legfontosabb része, hogy a sokakban hiányérzetet keltő harmadik fejezetet úgy bővítették ki, hogy most már tényleg nem érheti szó a ház elejét a történet miatt.

Látványos csatákban nem lesz hiány – Fotó: Larian Studios

És ez tényleg csak a jéghegy csúcsa, hiszen konzolon például az osztott képernyős helyi kooperatív mód is elérhető, ráadásul jól működik, nem tesz tönkre egy barátságot sem, ha pedig többen vágnánk neki a Rivellion sorsát meghatározó kalandnak, akkor online akár arra is van lehetőség, hogy négyen összedolgozva vigyük végig az amúgy meglehetősen fordulatos, helyenként teljesen agyament és néha teljesen elmebeteg humorral átszőtt, de mégis elég komoly sztorit.

A Divinity: Original Sin II-t már tavaly is közel tökéletes játéknak tartottuk, de a belga fejlesztők igazi szerelemgyereket nevelnek, és az első megjelenés után is képesek voltak tovább csiszolni a munkájukat, ami ebben a formában már tényleg egy olyan remekmű, amit egész egyszerűen nem szabad kihagyni a szerepjátékok kedvelőinek – legyen szó akár PC-s, akár konzolos játékosokról.

A Divinity: Original Sin II – Definitive Edition 2018. augusztus 31-én jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Tesztünket a PlayStation 4-es verzió alapján készítettük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik