Tech

Tiltakoznak a Google dolgozói a Kínára szabott, cenzúrázott keresőmotor ellen

A Google több száz munkatársa levélben tiltakoznak a cenzúrázott keresőmotor kínai bevezetése ellen.

A tiltakozók szerint a Google terve súlyos morális és etikai kérdéseket vet fel és a vállalat átláthatóságának javítását szorgalmazzák — írja a BBC.

Jelenleg nincsenek megfelelő információink ahhoz, hogy etikailag megalapozott döntést hozzunk a munkákkal kapcsolatban

— áll a levélben, amelyben hangsúlyozzák: a cég dolgozóinak tudniuk kell, hogy pontosan mit fejlesztenek. A Google hivatalosan soha nem beszélt a nehezményezett tervről, de a dolgozók kritikáját elutasította.

Az Alphabet tulajdonában lévő Google 8 évvel ezelőtt elhagyta Kínát a cenzúra és a kormányzati nyomás miatt. Múlt hónapban viszont felröppent a hír, hogy titokban egy új, kínai keresési szolgáltatáson dolgoznak, amit a cégen belül Dragonfly néven emlegetnek. A kereső, amelyeket Kínának még engedélyeznie kell, letiltana bizonyos honlapokat, így az emberi jogokkal foglalkozó, illetve vallási oldalakat is.

A hír megdöbbentette a Google több dolgozóját is, szerintük előfordulhat, hogy tudtukon kívül olyan szolgáltatáson dolgoztak, ami szabad véleménynyilvánítás eltiprásában segítheti Kínát. Levelükben arra is hivatkoznak, hogy egy ilyen termék megszegné az etikai kódexük egy záradékát, ami arról szól, hogy szolgáltatásuk nem szolgálhat gonosz célokat.

Nem ez az első alkalom, hgy a Google munkatársai szót emelnek egy morálisan kifogásolható fejlesztés miatt: idén áprilisban azért szólaltak meg, mert kiderült, hogy a Google katonai, mesterlövészetre is alkalmas drónokhoz fejleszt mesterséges intelligenciát.

Fotó: AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik