Tech kékhalál

Ezért merül le egyre gyorsabban a telefonja

A telefonokat nem örök életre gyártják, ez senkinek nem meglepő: az viszont már igen, hogy egy-két évnyi használat után egy akkumulátor már képes teljesen megadni magát, ha sokat használjuk. Emögött viszont egészen egyszerűen a termodinamika törvényei állnak, amiket elég nehéz kicselezni az aksigyártóknak - egyelőre nem is sikerül. De minek köszönhető pontosan, hogy minél többet használjuk, annál gyorsabban merül az a nyomorult telefon?

Bármilyen hihetetlen is, az akkumulátorgyártók nem direkt csinálnak egy-két év után használhatatlan eszközöket: azon dolgoznak ők is, hogy a telefonaksik minél tovább működjenek megfelelően, a fizika törvényeit azonban egyelőre képtelenek kijátszani. Ezeknek a szabályosságoknak köszönhető ugyanis, hogy egy mobiltelefon aksija nagyjából 2-3 évet bír ki, egy elektromos kocsié pedig 10-20-at. Kutatók ezt csak kapacitásvesztésnek hívják, mi pedig “miért merül le már megint ez a vacak?”, vagy “hiába töltöm a nyomorult telefonomat, fél óra alatt lemerül” neveken ismerjük.

Fotó: Thinkstock

A kapacitásvesztésért a termodinamika második törvénye okolható, amely úgy kapcsolódik ehhez a jelenséghez, hogy magában foglalja: ha egy ilyen folyamat történik, akkor minden esetben elszökik valamennyi energia, amit nem lehet utána visszanyerni – írta cikkében Steve W. Martin, az Iowa Állami Egyetem mérnökprofesszora. Amikor a telefont feltöltjük, majd lemerül, és újra feltöltjük, a folyamat közben elveszik némi energia, kapacitás, amit utána már nem tudunk használni. Egyértelmű, hogy minél gyakrabban töltjük az akkumulátort, annál gyakrabban veszik el kapacitás, és egyre kevesebb marad a telefonnak. 

Nagyjából úgy érdemes elképzelni az egészet, mintha egy pohárból vizet öntenénk át egy másik, üres pohárba. Az átöntés jelenti a feltöltést és a lemerülést. Tegyük fel, hogy minden egyes alkalommal egy-egy csepp kifolyik a pohárból – ez az első néhány öntögetésnél még egyáltalán nem jelent problémát, nem tűnik kevesebbnek tőle a víz. Csakhogy ha tízezerszer csináljuk meg ugyanezt, akkor előbb-utóbb teljesen elfogy a folyadékunk. Több energia kell ahhoz, hogy az akkumulátort feltöltsük, mint amennyit magában képes tárolni, majd kevesebb energia is jön ki belőle, mint amennyit eltárol. Vagyis a telefonunk előbb-utóbb lemerül, és nem tudjuk többet annyira feltölteni, hogy működőképes legyen.

Fotó: Thinkstock

Persze azért léteznek tippek és trükkök arra vonatkozóan is, hogy hogyan hosszabbítsa meg az ember az aksi élettartamát. A Techadvisor összegyűjtött pár hasznos tippet az akkumulátor megóvására.

Ne menjen 50 százalékos töltöttség alá!

Ha teheti, ne engedje, hogy az akkumulátor 50 százalékos töltöttség alá menjen, de ne is töltse fel teljesen 100 százalékig. Az ideális, ha valahol az 50-80 százalék között mozog a dolog, ha már 50 alá esne, inkább töltsön rajta egy kicsit. Persze nagy katasztrófa akkor sem történik, ha gyakran teljesen feltölti a telefonját, de ezt minél gyakrabban csinálja, annál inkább megrövidíti az aksi élettartamát. Szakértők szerint az az ideális, ha teljesen lemerült állapotból 100 százalékosra maximum havonta egyszer töltjük fel az eszközünket – ez igaz telefonra és laptopra is.

Vigyázzon, hogy ne melegedjen túl az akkumulátor!

Az aksik nem szeretik a meleget – ezért, ha tölti őket, ne hagyja benne a hőmegtartásra hajlamos tokban, ne felejtse a forró autóban, vagy ne tegye ki a napra! Egy ilyen felforrósodás nagyon megrövidítheti az akkumulátor élettartamát.

Ne tárolja lemerülve sokáig!

Az akkumulátornak az sem tesz jót, ha nagyon sokáig teljesen lemerülve hagyja. Ha egy ideig nem használja, akkor is inkább töltse fel mindig 40-50 százalékra! Ha egyáltalán nem nyúl hozzá, és lemerül, akkor havonta 5-10 százalékot veszíthet a teljesítményéből, amit meg is fog érezni, ha újra szeretné használni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik