Tech

Októberben jön a világvége

A Bethesda az idei legnagyobb videojáték expo, az E3 során jelentette be az 1997-ben indult posztapokaliptikus sorozat, a Fallout következő részét, ami 2018 november 14-én kerül a boltokba Fallout 76 címmel. A legnagyobb rajongóknak viszont nem kell addig várni, hogy kipróbálhassák a programot, hiszen a kiadó hivatalosan is bejelentette, hogy már októberben kezdetét veszi a világvége, hiszen ekkor kerül sor a publikus bétára, amiben első körben azok vehetnek részt, akik előrendelik a játékot.

Hogy napra pontosan mikor indul a bétateszt, azt egyelőre nem tudni, illetve azoknak sem kell szomorkodni, akik látatlanban nem akarnak kifizetni 60 dollárt egy videojátékért, hiszen szinte biztos, hogy a szűk körben induló próbaverziót a megjelenés közeledtével egyre több ember próbálhatja majd ki, hiszen a fejlesztők csak így bizonyosodhatnak meg arról, hogy

a Fallout 76 tényleg készen áll a megjelenésre.

Az új epizód lesz ugyanis az első a sorozatban, ami teljes egészében online kapcsolatot igényel: egy multiplayer játékról beszélünk, ahol adott a lehetőség, hogy más játékosokkal közösen, vagy egymásnak keresztbe téve álljunk neki a civilizáció újraépítésének az egész világot érintő atomháború után.

A Fallout 76 viszont nemcsak abban különbözik az elődöktől, hogy már nem az egyjátékos élményre fókuszál: a sztori minden korábbinál hamarabb, az első rakéták kilövése után 25 évvel veszi fel a fonalat, 2102-ben, egész pontosan 59 évvel az első Fallout története előtt. Az általunk irányított karakter a 76-os óvóhely (innen a címe) egyik túlélője, akinek az lesz a feladata, hogy a negyed évszázaddal korábban bekövetkezett világvége után nekiálljon az emberi civilizáció újraépítésének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik