Tech

Cristiano Ronaldo szépen megszívatott egy nagy céget

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Cristiano Ronaldo kilenc év után a spanyol Real Madridtól az olasz Juventushoz igazolt. A csapatváltás sok focirajongó számára bizonyosan kiváló hír, ugyanakkor az Electronic Arts vezetői tuti, hogy ezekben a pillanatokban is szívják a fogukat, ugyanis a videojátékos cég idén ősszel dobja piacra a FIFA 19 című labdarúgós programját, aminek a borítóján Cristiano díszeleg majd, csak éppen a Real Madridos mezben.

Forrás: Electronic Arts

Mire a szeptember 28-án a játék a boltokba kerül, addigra Ronaldo már rég a Juventus színeiben rúgja a labdát, ami marketing szempontból mindenképpen kellemetlen, hiszen a FIFA 19-hez már rég elkészült a hivatalos borító, továbbá az összes kampány, amivel a cég a programot hivatott reklámozni.

Persze a megjelenésig még több, mint két hónap van hátra, tehát elméletben nem lehetetlen feladat változtatni, de a kiadásokat illetően egyáltalán nem elhanyagolható összeg, ha mindent újra kell tervezni, legyártani és kicserélni, arról nem is beszélve, hogy jó eséllyel az új klubbal is meg kellene egyezni, hogy a Juventus mez szerepelhessen a dobozok borítóján, illetve a reklámanyagokon. Ami megint csak nem aprópénz, hiszen az ilyen megállapodások általában dollármilliók kifizetésével járnak.

És ez még nem minden, hiszen Cristiano Ronaldo fontos szerepet játszik a FIFA 19 karriermódjában is, ahol a játékos által irányított focista nem mással dolgozik együtt, mint a Real Madridban játszó Ronaldóval. Ha tehát az Electronic Arts szeretné, hogy az ősszel érkező program hiteles legyen, akkor nemcsak a dobozképet és a marketinganyagokat kell átgyúrni, de a már szinte teljesen kész videojáték egy részét is, ami megint csak plusz költség.

Mindezek tudatában bátran kijelenthető, hogy Cristiano Ronaldo elég rendesen megszívatta az Electronic Artsot, hiszen az idei egyik legnagyobb dobásuk vagy úgy fog megjelenni, hogy részben nem lesz aktuális (ami elég ciki), és a leszerződtetett sztár a volt csapatának színeiben fog a boltok polcaira kerülni, vagy a vállalat komoly pénzt és energiát öl abba, hogy minden időben a helyére kerüljön. Az ugyanis ebben a pillanatban nagyjából elképzelhetetlen, hogy az EA eltolja az aktuális focis játékának megjelenését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik