Tech

Egyre rafináltabbak a kokainfogyasztók

A különféle fitneszkütyüket és aktivitásmérőket a felhasználók jellemzően azért csatolják magukra, hogy nyomon tudják követni teljesítményüket sportolás közben, és olyan információkat láthassanak, minthogy mekkora a pulzusuk, hány kalóriát égettek el, vagy mennyi ideig tartott az edzés.

Egy új trend is kibontakozóban van, írja a Mashable. Az eszközök által nyújtott előnyöket felfedezték a kábítószer-fogyasztók is, akik a csuklóra erősített kütyüvel (legyen az Fitbit, vagy Apple Watch) azt felügyelik, hogy mennyire ver a szívük kokain, extasy, ketamin fogyasztása után.

Ha valaki azt mondja, csináljuk még egy csíkot, ránézek az órámra. Ha 150-160 körül ver a szívem, azt mondom, jól vagyok. Tudtuk, hogy megemeli a pulzusunkat, de eddig nem tudhattuk mennyire. Nagyon érdekes szemmel tartani ezt.

mondta el egy forrás a CNBC-nek.

A Reddit egyik alfórumán is megindult egy beszélgetés a témával kapcsolatban, amiben az egyik felhasználó azt is megosztotta, hogy az óra kardió edzésként rögzítette az intenzívebb időszakokat.

Az orvosok szerint bár ez elsőre okos ötletnek tűnik, nem az. Kábítószert fogyasztani mindenképp kockázatos, akkor is, ha a test reakcióit figyelemmel kísérik egy eszközzel, mert bár a felhasználó azt hiszi a biztonságos tartományban van, ettől függetlenül ugyanúgy kaphat stroke-ot, vagy szívrohamot – figyelmeztet Ethan Weiss kardiológus. Az Egyesült Államokban évente 5000-en halnak meg kokainfogyasztás miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik