Tech

Onnan jön a pornó, ahonnan kevesen számítanak rá

Egy Észak-Karolinában élő anyuka dühös Facebook posztja hívta fel a figyelmet arra, hogy a Roblox nevű, számítógépre és hordozható eszközökre is elérhető programmal játszva a gyerekek könnyen pornográf tartalommal találhatják szemben magukat – írja a brit The Sun.

A Roblox egy olcsó Minecraft koppintás, amiben a 7-12 éves célcsoport saját karaktereket és világokat alkothat, ahol lehetőség van építésre, illetve interakcióra más játékosokkal. Ezt használhatják ki a felnőttek, ahogy Amber Petersen esetében is történt: egy alkalommal arra lett figyelmes, hogy az iPades verzióval játszó lánya karakterével két másik figura imitál csoportszexet.

Pornó lesz a gyerekeknek szánt játékból – Forrás: YouTube / The Sun

A nő természetesen azonnal elvette a lányától a táblagépet, képernyőmentések készített, majd a közösségi médiában osztotta meg a tapasztalatait, felhívva minden szülő figyelmét arra, hogy érdemes azonnal törölni a Roblox programot, ha nem szeretnék, hogy a gyerekeikkel hasonló történne.

A The Sun ugyanakkor rámutat, hogy nem csupán a játékkal van probléma, ahol aberrált felnőttek avatkozhatnak be a gyerekek játékába, de a programot arra is használják, hogy a sokszor meztelenre alkotott, jól felismerhető nemi szervekkel rendelkező karakterekkel „pornót forgassanak”, amit aztán feltöltenek a YouTube-ra, ahol a gyanútlan gyerekek szintén belefuthatnak a nem nekik való tartalomba.

A YouTube tele van a játékkal készített pornóval – Forrás: YouTube / The Sun

Ez főleg azért jelentős probléma, mert a gyerkőcök legalább annyi időt töltenek azzal, hogy videókat nézegessenek a kedvenc játékairól, mint magával a programmal, és ha a Roblox használata közben sikerül is elkerülni a rosszindulatú felnőtteket, a YouTube-on a videók között böngészve előbb-utóbb elkerülhetetlen, hogy belefussanak egy olyan videóba, ahol a meztelen, LEGO-figurákra emlékeztető karakterek szexuális aktust imitálnak, nem egyszer csoportosan.

Éppen ezért érdemes figyelni arra, hogy milyen játékot engedünk a gyerekek kezébe, időnként az adott program tartalmát is érdemes figyelni, továbbá arra is külön figyelmet kell fordítani, hogy a gyerekek milyen tartalmakhoz jutnak hozzá a videomegosztókon, hiszen a pornó sokszor pont onnan kerülhet a szemük elé, ahonnan a legkevésbé várnánk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik