Tech

Egy orosházi tanítónő működtette a facebookos kamuoldal-hálózatot

Korábban a témában:

Több mint százezres nagyságrendű követőtáborral bírt azt a magyar kamuhír-hálózat, amit sikerült lelőnie a Facebooknak – írja az Index. A Káprázatos Club, a NŐK Blogja, a Magyarok Blogja, a Világpolgár, a 40 év felettiek közössége, és A Tudás Fája néven futó oldalak mögött mint kiderült, a 48 éves Nagy Erika állt, aki korábban tanítónőként dolgozott Orosházán.

Erikát a fakepalm.hu szerkesztői buktatták le, akiknek a nő később bevallotta, hogy valóban ő működtette az oldalakat.

2 évet dolgoztam a Káprázatossal napi 12 órában”

írta a szerkesztőkkel folytatott csetes beszélgetésben.

A kamuoldalakon a szokásos lájvadászat, a megosztásra buzdító kamu nyereményjátékok kiírása ment, de emellett konkrétan álhíreket is terjesztettek. Többek közt az emberek együttérzését kihasználva rákosnak beállított nők fotóit is megosztogatták lájkokért kuncsorogva. A közösségek mögött hirdetésekkel teli weboldalak álltak, az ezekre érkező kattintásokból származott a profit.

A figyelem központjába akkor került a hálózat, amikor egy magyar rákkutató, Dr. Horváth József nevét és képét kezdték el használni álhírek illusztrálásához, ő később feljelentést is tett, a felhasználók pedig jelenteni kezdték a közösségeket a Facebook űrlapján.

A Facebook tehetetlensége ismét megmutatkozik abban, hogy bár Erika gondosan összerakott birodalmát sikerült eltörölni a közösségi oldalról, helyette létrejöttek a hasonló néven futó, ugyanilyen stílusú oldalak, a Magyarok Közössége például a Magyarok Blogja helyét vette át.

A Fakepalm egyébként nagyon részletesen bemutatja lebuktató cikkében azokat a gyanús jeleket és módszereket, amikre érdemes figyelni.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.