Tech

Eddigi legbizarrabb funkcióján dolgozik a Facebook

A Facebook kutatói egy olyan automata eszközt fejlesztettek, ami a rosszul sikerült képeken látható csukott szemekből nyitott szemet varázsolni meglepően hihető végeredménnyel. Ugyan több ilyen próbálkozás is van, például az Adobe Photoshop Elements 2018-ban is található ilyen funkció, azok még túlságosan mesterkélt hatású arcokat állítanak elő, a Facebook kutatói viszont egy újfajta megközelítéssel jártak sikerrel.

A fejlesztés természetesen gépi tanuláson alapul, az algoritmus a képen látható személy korábbi fotói alapján tanulja meg, hogyan néznek ki szemei és arcvonásai, majd ezekből a vizuális információkból építkezik. Mivel figyelembe veszi az arc irányát, az árnyékokkal és a fényekkel is játszik annak érdekében, hogy minél valósághűbb legyen az eredmény.

A kutatók blogjukon tették közzé az algoritmus által előállított képeket, a D oszlopban látható, hogy valóban hihetően montázsol szemeket az arcra. Az első oszlopban nyitott szemmel, a másodikon csukott szemmel látható az alany. A C és D oszlopban egymás mellett látható a különbség, hogy miként fest egy sima másolás és beillesztés, valamint az algoritmus által generált tekintet.

Forrás: Facebook

Egészen pontosan „generatív ellenséges hálózatokat” (GAN) használtak fel a szoftver kiképzésére, aminek lényege, hogy két mesterséges intelligencia tanítja egymást. A generátor előállítja a képet, míg a diszkriminátor próbálja megkülönböztetni a mesterségesen előállított képeket a valódiaktól. A generátor ez alapján úgy próbálja finomítani a mesterséges kép jellemzőit, hogy az még valósághűbbé válhasson, és becsapja a másik algoritmust. Ez az oda-vissza folyamat addig tart, amíg a generátor a diszkriminátor számára olyan mesterséges képet állít elő, ami már teljesen valósághű.

Igaz, ez a technika magában még nem elég, hiszen adott személy jellemző arcvonásait is figyelembe kell venni, ezért egészül ki a folyamat egy olyan további algoritmussal, ami korábban készült példafotókat vizsgál az egyedi jellegzetességek után kutatva.

Az egyelőre még nem tiszta, hogy a Facebook milyen célra fejleszti az eszközt, de rendkívül hasznos lehetne olyan csoportképeknél, amiket egyetlen csukott szemű tag tesz vállalhatatlanná, valószínűleg mindenki szerepelt már ilyenen. Kérdés, hogy használhatjuk-e mi is majd a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik