Tech

Újra megszólalt a rádiós, akinek elveszett a hangja

Mesterséges intelligencia segítségével kapta vissza hangját egy rádióriporter, aki egy ritka idegrendszeri betegség miatt két éve nem tud beszélni – írja a BBC-re hivatkozva az MTI. Az 54 éves Jamie Dupree, a Cox Media riportere „új hangját” a skót CereProc technológiai cég készítette: a férfi korábbi hangfelvételei alapján megtanítottak egy neurális hálót, hogy jósolja meg Dupree hogyan fog elmondani egy szöveget.

Ez megmentette az állásomat és a családomat az anyagi csődtől. Nincs túl sok lehetőség az olyan rádióriporter számára, aki nem tud beszélni” – mondta a BBC-nek a rádiós.

Ahhoz, hogy egy ember beszédhangját a gép reprodukálja, általában harminc órányi felolvasásra van szükség, ez alatt tud a mesterséges intelligencia elég adatot gyűjteni, és eddig egy hónap kellett ahhoz, hogy egy ember hangját reprodukálják, a módszer ráadásul kifejezetten drága is volt. A CereProc 2006-ban kezdte kidolgozni saját neurális hálóját (a gépi tanulás alapjául szolgáló, az emberi agy ideghálózatáról mintázott rendszert), hogy a folyamatot felgyorsítsa és olcsóbbá tegye.

Munkájuk eredményeként ma már néhány nap alatt, mindössze 500 fontért (185 ezer forint) elkészítik egy ember hangját, ha a felhasználó a cég oldalán rögzíti a hangját, miközben különböző szövegeket olvas.

A mesterséges intelligencia minden felolvasott szót száz apró részletre bont, a gyakran használt szavak után pedig megtanulja a felolvasó ember hangképzésének működését, és minden egyes szóhoz hozzárendeli a benne lévő fonetikai elemek sorrendjét. A neurális háló saját hangokat is képes előállítani, és meg tudja jósolni, miképp hangzana, ha egy adott ember egy beszélgetésben elmondana egy sor szót.

Dupree 35 éven át politikai tudósításokat készített az Egyesült Államok Kongresszusából és 2016-ban kezdte elveszíteni a hangját, annak ellenére, hogy hangszálai, torka és gégéje rendben voltak. Hosszas vizsgálatok után megállapították, hogy ritka idegrendszeri zavar miatt a nyelve előreesik a szájüregbe és a torka megfeszül, valahányszor meg akar szólalni,

így képtelen egyszerre két-három szónál többet kimondani.

A riporter mégsem hagyta abba a munkát, interjúkat írt, de az éterből lényegében eltűnt a hangja. Munkaadója a CereProchoz fordult, és Dupree június 25-től újra „megszólalhat”: megírja a szövegét, amit egy program beszéddé alakít, és az ő hangján hangzik el a rádióban. „Kétségtelen, hogy én szólalok meg, ugyan kicsit robotszerűen, de senki sem ígérte, hogy tökéletes lesz” – mondta Dupree.

Nyitó illusztráció: ThinkStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik