Az Apple idén is megtartja éves WWDC nevű fejlesztői konferenciáját, aminek nyitó előadása során a cég ismertette a főbb szoftveres fejlesztéseket. Ezúttal semmilyen hardver nem láthattunk, pedig korábban többen is úgy pletykálták, hogy bemutatkozhat egy új iPhone SE modell.
Természetesen a középpontban a legújabb iOS volt, végre hivatalosan is bejelentették az iOS 12-t, ami ősszel érkezik a mobilokra. Az első jó hír, hogy minden eszközre elérhető lesz, ami iOS 11-et futtat, beleértve a 2013-as iPhone 5S-t is, ez pedig azért örvendetes, mert
A cég állítása szerint egy iPhone 6S-en például 40 százalékkal gyorsabban indulnak az appok, a kamera 70 százalékkal sebesebben fotóz, a billentyűzet előpattanásához is fele annyi idő kell.ANIMOJI? MÁR MEMOJI!
Az új rendszer szerves részét képezi most is a kiterjesztett valóság, az ARKit fejlesztői csomag megkapja második verzióját, ami már lehetővé teszi azt is, hogy egyszerre több felhasználó használhasson kiterjesztettvalóság-appokat úgy, hogy mindegyikük a saját eszközén láthatja adott programot. A cég azt is megemlítette, hogy a Pixarral közösen kidolgozta az USDZ formátumot, amit kifejezetten 3D-s grafikák és animációk megosztására optimalizáltak.
Az iOS-be érkezik egy új, Measure nevű app is, amivel a valós életbeli tárgyak hosszúságát és távolságát mérhetjük meg a telefonunkkal, a rendszer AR-technológiájának köszönhetően.
Ha már az animoji kifejezéstől is kifolyt az agyunk, akkor most megjegyezhetjük a Memoji-t: a legismertebb emojikat nemcsak a saját arckifejezéseinkkel mozgathatjuk, de már belőlünk is készülhet emoji, aminek megválaszthatjuk a bőrszínét, haját, szemszínét és más külső jellemzőit.
Siri is hasznosabb lett a Shortcuts nevű funkcióval, ami lehetővé teszi, hogy különféle egyedi parancsokat tápláljon belé a felhasználó, de a fejlesztők is készíthetnek ilyet saját appjaikba. Az “indulok haza” parancsra egy csomó rutinfeladatot előre elvégez, emellett ajánlatokat is tesz. Ha valaki például minden reggel egy adott kávézóban rendel kávét, akkor a nyitóképernyőn már alapból megteheti azt egy ajánlással.
RAKD LE AZT A MOBILT
Ahogyan a Google és a Facebook, így az Apple is készül olyan funkcióval, amivel a felhasználók korlátozhatják a kijelző előtt töltött időt. A Do Not Disturb, azaz Ne zavarj mód még több beállítást kap.
Alvásidő alatt lenémíthatóvá válnak az értesítések a zárolt képernyőn, és ha netán álmunkból megriadva rápillantunk a telefonra, csak egy fekete kijelzőt látunk az idővel. A Ne zavarj módot időzíthetjük is, megadhatunk időkorlátot, mikor legyen vége. A Screentime nevű app a telefonhasználati szokásokat elemezve ad kimutatást arról, mennyi ideig, mire használjuk a mobilt, és be is korlátozhatjuk, hogy melyik appot hányszor nyithatjuk meg egy nap. Emellett a szülői felügyeleti eszközök is szigorúbb korlátozásokat tesznek lehetővé.
Egyéb apróságok:
- Új dizájnt kapnak a News, Books, Stocks appok
- Megérkezik a Group FaceTime, ami lehetővé teszi, hogy akár 30 felhasználó videocseteljen egymással.
- Támogattak lesznek a csoportértesítések, az egy appon belül érkező értesítések egy helyen lesznek, és egyszerre is távolíthatjuk el.