Tech

60 telefongyártónak adott ki adatokat a Facebook

A New York Times cikke szerint a Facebook legalább 60 eszközgyártóval osztott meg felhasználói adatokat az elmúlt évek során megállapodások keretén belül, köztük olyan nagy cégekkel, mint az Apple, az Amazon, a Microsoft, a Samsung, a HTC, vagy BlackBerry. Ez még azokban az időkben volt, amikor a Facebook mobilapp nem volt elérhető okostelefonokra, a mobilgyártók pedig olyan közösségi funkciókat próbáltak fejleszteni, mint a Like gombok beépítése, vagy az oldalra való közvetlen posztolás.

Nagyon sötét ügyek tárulnak fel a Facebook botránya mögött
Sosem látott mértékben kerültek az adatok rossz kezekbe, amikkel aztán a felhasználók agyába másztak. A Facebook részvényei zuhanórepülésbe kezdtek.

A Facebook reakciója szerint az adatok felhasználása szigorúan korlátozott volt, és nincs tudomásuk olyan esetről, amikor visszaéltek volna azokkal. Ennek ellenére megsérthettek egy 2011-es rendeletet azzal, hogy a cégek az egyes felhasználók barátainak adataihoz is hozzáférhettek, méghozzá az ő beleegyezésük nélkül. A gyártók olyan személyes adatokhoz fértek hozzá, mint a párkapcsolati státusz, eseményekre való visszajelzések, vallási nézetek, vagy politikai beállítottság.

Ugyan 22 szerződést már felszámoltak a Cambridge Analytica botrány óta, néhány megállapodás jelenleg is aktív. Ez azért különösen kellemetlen, mert a Facebook állítása szerint már 2015-ben elvágta a külsős fejlesztőket attól, hogy a felhasználók barátainak adataihoz is hozzáférhessenek.

Serge Egelman, a University of California kutatója szerint bár legtöbben úgy hihetik, hogy a Facebook és az eszközgyártó is megbízható, az eszközön való adatfelhalmozás komoly biztonsági kockázatokhoz vezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik