Tech

Egy hónapja kapható, de viszik mint a cukrot

Már a megjelenése előtt sejteni lehetett, hogy a God of War új, immár nyolcadik része hatalmas siker lesz, ezt pedig a számok is igazolják. A Sony közzétette, hogy a nyitás hónapja meglehetősen erősre sikerült, ötmillió példány kelt el a játékból április 20 óta.

Épp egy hete írtuk, hogy a God of War három nap alatt átlépte a 3,1 millió eladott példányszámot, amivel a Sony által kiadott játékok között ez lett a PlayStation 4 leggyorsabban fogyó címe. De a sorozat életében is jelentős mérföldkőnek számít, mivel három nap alatt 35%-kal több példány kelt el belőle, mint a 2010-es, szintén jól fogyó God of War III-ból az első héten.

Leteszteltük a God of Wart: isteni lett Kratos legújabb kalandja
Egy héttel a premier előtt végigjátszottuk, és minden percét imádtuk.

Tesztünkben mi is megírtuk, hogy nem egy felesleges rókabőrről van szó (a sorozat nyolcadik részéről beszélünk), hanem a legendás széria kiváló rebootja, ami nemcsak a történetnek helyet adó környezeten csavar hatalmasat, de a játékmeneten is.

Ráadásul nem csak mi vagyunk megelégedve vele: a program 94%-on áll a kritikákat összegző Metacritic oldalon, ami a legjobb eredmény, amit PlayStation 4 exkluzív játék elért a konzol három évvel ezelőtti megjelenése óta – nem csoda hát, hogy a fejlesztés vezetője elsírta magát, mikor meglátta az értékeléseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik