Tech

Megőrül az internet a NatGeo zseniális címlapjáért

Dömös Zsuzsanna
Dömös Zsuzsanna

újságíró. 2018. 05. 17. 14:36

Korábban a témában:

A National Geographic magazin időről időre remek borítókkal jelenik meg, néhány ikonikussá is válik, elég az egyik 1985-ös számra gondolni, amin az igézően kék szemű afgán lány fotója szerepel. A júniusi szám címlapján a „Bolygó vagy műanyag?” kérdés áll középpontban, és a rajta lévő illusztráció annyira jól sikerült, hogy a szokásosnál is több reakciót kapott a közösségi médiában, sokak szerint az eddig megjelent grafikák egyik legjobbikáról van szó.

A Jorge Gamboa nevű mexikói művész által készített munkán egy óceánba merülő műanyag szatyor látható, aminek csücske hegyként lóg ki a vízből, azt üzenve, hogy a műanyag által okozott szennyezés a bolygónk számára csak a jéghegy csúcsa. Az „Iceberg Plástico” című plakáttal a tavalyi bolíviai BiCéBé fesztiválon első helyezést ért el a politikai és társadalmi poszterek kategóriájában.

A National Geographic borítójára kerülve pedig akár ikonikussá is válhat, legalábbis a közösségi felületeken, főleg a Twitteren kapott rendkívül nagy visszhangot, és rengetegen osztották tovább.

https://twitter.com/gmbutts/status/996829304054009856

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.