Tech

Rejtélyes ügybe keveredtek a gmailesek

Több Gmail-felhasználó is furcsa jelenségre figyelhetett fel a napokban. Ahogy a Mashable-nek is többen jelezték, elküldött leveleik közt olyan fogyasztószereket, illetve péniszméretet növelő szereket reklámozó spameket találtak, amiket valójában nem ők küldtek szét, mégis több ilyen üzenet jutott el bizonyos címzettekhez, akiket nem is ismertek.

Ez alapján többen is feltételezhették, hogy feltörték a fiókjukat, hogy a nevükben küldhessenek szét kéretlen leveleket. Ahogy a Gmail fórumán többen jelezték, sem a jelszóváltoztatás, sem a kétfaktoros azonosítás nem hozott eredményt, a jelenség továbbra is fennállt, folytatódott a reklámlevelek küldése.

A Google a Mashable megkeresésére elárulta, hogy egy kisebb kiterjedtségű spamkampányról van szó, ami ellen már megtették a szükséges lépéseket. Annyi történt, hogy támadók az e-mailek fejlécét módosították, hogy úgy tűnjön, a felhasználó magától fogadott levelet, emiatt kerültek az Elküldött mappába. A Google azóta áthelyezte a spamkampány e-mailjeit, és vizsgálataik szerint senki fiókját nem törték fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik