Tech

A Facebook új appja azt akarja, hogy ne üljünk a gép előtt

A Facebook korábban vakvágányra futott egy Event nevű appal, aminek az volt a célja, hogy helyi programötleteket ajánljon a felhasználónak. Ez nem aratott osztatlan sikert, sőt alig használta valaki. A cég viszont nem adja fel és tovább próbálkozik az ötlettel.

Tavaly novemberben kiadták a Facebook Local nevű alkalmazást, első körben az Egyesült Államokban, a héten pedig már a német és magyar felhasználók számára is letölthetővé vált a Play Áruházból és az App Store-ból. Ez kvázi az Events, csak átnevezve.

Új appunk, a Facebook Local célja, hogy segítsen kitalálni, mit csinálj, hova menj, hol egyél, vagy amit csak szeretnél – minden ajánlást olyan emberektől látsz, akiket ismersz és akikben megbízol”

olvasható a cég közleményében.

Forrás: 24.hu

Ugyan ezen információkat szintén elérjük a Facebook appon belül, a Localban rendezettebben kereshetünk ajánlásokat kategóriák, időpontok szerint. Kereshetünk célzottan kávézóra, étteremre, látványosságra, vagy csak megnézhetjük, hogy ismerőseink mire jelezték vissza részvételüket.

Az egyik leglényegibb újítás talán az, hogy lehetőség van szinkronizálni a Google-naptárainkat a facebookos eseményekkel, így egy helyen láthatjuk, ha aznapra már szerveztünk valamit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik