Tech

100 millió forintra büntette az Apple-t a magyar versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek ítélte, hogy az Apple nem nyújtott tájékoztatást a fogyasztóknak az iOS-ben található “wifi-asszisztens” nevű funkció egyes, lényeges jellemzőiről – írja a GVH sajtóközleményében.

A funkció működésének eredményeképpen gyenge wifinél automatikussá vált a készülékek csatlakozása a mobilinternet-hálózatra, ami a mobil-adatforgalom növekedésének és többletköltségek megjelenésének lehetőségét vetette fel.

Így a fogyasztóknak nem várt mobilinternetes többlet-adatforgalmuk keletkezhetett, és idő előtt kimeríthették forgalmi keretüket, ami miatt lelassultak igénybe vett szolgáltatásaik, vagy többletadat-forgalmat kellett vásárolniuk korábbi felhasználói szokásaik fenntartása érdekben.

A jogsértésért 100 millió forint bírságot szabott ki a GVH, és egyúttal megtiltotta az Apple jogsértő gyakorlatának folytatását.

A  wifi-asszisztenst alapbeállításként vezette be az Apple az iOS-be, az automatikusan aktívvá vált az operációs rendszer letöltésével, frissítésével. A funkció kikapcsolásának lehetőségét a fogyasztónak kell megkeresnie.

A versenyhatóság megállapította, hogy az Apple tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert nem hívta fel hangsúlyosan a fogyasztók figyelmét a wifi-asszisztens automatikus aktiválódására az üzembe helyezéskor vagy a frissítési folyamat során annak ellenére, hogy ennek nem lett volna terjedelmi akadálya, figyelemmel a platform tulajdonságaira is. A cégtől elvárható lett volna, hogy a funkcióról és annak jellemzőiről közvetlenül tájékoztassa a fogyasztókat az operációs rendszer beüzemelésekor és frissítésekor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik