Tech

Újra kapható lesz gyerekkorunk egyik nagy álma

Korábban már többször írtunk arról, hogy hatalmas divatja van manapság a harminc évvel ezelőtti játékkonzolok feltámasztásának: a Nintendo újra kiadta a legendás NES és SNES gépeket, miniatűr méretben, előre telepített játékokkal, és a mai tévékkel kompatibilis rendszerekkel, a siker pedig nem maradt el, hiszen dollármilliókat kerestek a nosztalgikus kütyükkel.

A trendből természetesen a SEGA sem akar kimaradni, és a múlt héten bejelentették, hogy 2018-ban piacra dobják a Mega Drive Minit, ami az idén harminc éves Sega Mega Drive miniatürizált változata lesz, szintén előre telepített klasszikus játékokkal – bár a bemutatónak otthont adó Sega Fes 2018 eseményen arról még nem esett szó, hogy melyik videojátékok kerülnek majd rá a minikonzolra.

A Mega Drive a 90-es évek egyik legnépszerűbb konzolja volt, világszerte 30 milliót értékesített belőle a gyártó, és már azok közé a gépek közé tartozott, amit hazánkban is meg lehetett vásárolni, és rengeteg akkori gyerek nagy álma volt, a ráncfelvarrott utódjával, a Sega Mega Drive II-vel egyetemben.

Külsőre a Mega Drive Mini gyakorlatilag az apró mása az eredeti gépnek, és abból kiindulva, hogy a konzol eredetileg 1988 októberében jelent meg, a mini verzió érkezése is valamikor ősszel várható. Az árról a bejelentés során szintén nem esett szó, de bízunk benne, hogy ez a készülék hazánkban nem lesz olyan drága, mint a tavaly megjelent SNES Mini, amit érthetetlen módon 40 000 Ft felett kezdtek el árulni a régiónkban, miközben máshol nagyjából 25 000 forintért is hozzá lehetett jutni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik