Tech

Gyűlölte a YouTube-ot a cégnél lövöldöző nő

Birkás Péter
Birkás Péter

újságíró. 2018. 04. 04. 13:35

Korábban a témában:

Ahogy arról mi is beszámoltunk, magyar idő szerint tegnap este lövöldöző miatt riasztották a rendőrséget a YouTube székházához. Hírügynökségi jelentések szerint a támadó egy nő, Nasim Aghdam volt, aki az épületen belül lőtt rá több emberre, majd maga ellen fordította fegyverét, és belehalt a testét érő lövésbe.

A rendőrség szerint a nő a 36 éves barátját akarta lelőni, de eltalált egy 32 éves és egy 27 éves nőt is. Nasim barátja válságos állapotban van, a 32 éves nő állapota súlyos, a 27 évesé kielégítő.

Időközben viszont kiderült az is, hogy Nasim Aghdam nemcsak a barátjára haragudott meg eddig ismeretlen okból, de emellé gyűlöli a videomegosztó szolgáltatást is, aminek a központjában lövöldözött. Az NBC információi szerint a YouTube az elmúlt hónapokban a nő több feltöltött tartalmát is cenzúrázta, és Nasim erre vezette vissza, hogy a videói a megszokottnál alacsonyabb nézettséget értek el, ami egyben azzal is járt, hogy kevesebb reklámbevétel folyt be a megtekintésekből.

Aghdam a Facebook bejegyzései között és saját (meglehetpsen furcsa) weblapján is rendszeresen gyalázta a YouTube-ot, az Instagramon pedig egy videóban panaszkodott arról, hogy megsértették a szólásszabadsághoz való jogát. A nő videói közül a legtöbbet már törölték a legnagyobb videomegosztóról, ugyanakkor volt, aki „megmentett” olyan gyöngyszemeket, mint az alábbi felvétel.

Birkás Péter korábbi cikkei
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

HOLLYWOOD, CA - NOVEMBER 12: Filmmaker Rory Kennedy speaks during the Academy of Motion Picture Arts and Sciences' 8th annual Governors Awards at The Ray Dolby Ballroom at Hollywood & Highland Center on November 12, 2016 in Hollywood, California.   Frederick M. Brown/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.