Tech

Fontos lépésre készül az Apple, a cég jövője függhet tőle

Belsős források szerint az Apple 2020-tól már saját, házon belül fejlesztett chipjeit kezdi el használni a jövőbeli Mac gépekben. A Kalamata kódnéven emlegetett kezdeményezés még korai fejlesztési fázisában jár, de egy nagyobb stratégia része, mellyel az Apple célja az lehet, hogy minden eszközük – beleértve a Maceket, iPhone-okat, iPadeket – még hasonlóbban, egységesebben működjenek. Az átmenetet több lépésben tervezik megvalósítani.

A váltás nagy érvágást jelenthet az Apple eddigi beszállítójának, az Intelnek, akik az Apple éves bevételének öt százalékát kapják meg a Bloomberg forrásai szerint. A cég részvényei a hír hallatára 9,2 százalékot estek, ami az elmúlt két év alatt a legnagyobb mértékű ingadozás volt egy nap leforgása alatt. Az Intel nem kívánta kommentálni a hírt.

És míg a chipgyártónak érvágás, az Apple-nek nagy előrelépést jelenthet a függetlenedés.

Úgy gondoljuk, hogy az Apple keresi annak módját, hogy még jobban integrálhassák egymásba hardveres és szoftveres platformjaikat, ezen a területen már tettek néhány egyértelmű lépést.”

mondta el Shannon Cross, a Cross Research elemzője.

„Ésszerű lenne, hogy ebbe az irányba tartanak. Ha azt nézzük, hogy egyre többet költenek kutatás és fejlesztésre olyan módokon, hogy a komponenseiket megpróbálják vertikálisan integrálni, így több funkcionalitást tudnak hozzáadni.”

A lépéssel a cupertinóiak számára lehetővé válna, hogy termékeik még gyorsabban bővülhessenek új funkciókkal, ezzel kitűnve a versenytársak közül. Megvalósíthatóvá válna az is, hogy szívósabb akkumulátort építsenek be gépeikbe. Egyben az Apple lenne az első olyan meghatározó PC gyártó is, akik saját processzort használnak, mivel a Dell, a HP, a Lenovo és az Asus is Intel chipekre támaszkodik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik