Tech

Nemsokára bemutatkozhat az eddigi legolcsóbb iPad

Az Apple március 27-én tartja meg első nagy idei leleplezéseit egy oktatási témájú esemény keretében, amire több eszközzel is készülhetnek.  Eddig arról hallhattunk, hogy többek közt egy olcsóbb iPadet mutatnak be, amit kifejezetten a kódolni vágyó diákoknak szánnak. A források szerint 259 dollárba (kb. nettó 66 ezer forint) kerülhet az eszköz, emellé persze nem kell csúcsspecifikációkat várni, de az alapvető feladatok elvégzésére alkalmas lesz. Kialakítás terén a megszokott 9,7 hüvelykes kijelző várható, az új iPad Pro-énál némileg vaskosabb kávákkal.

Az nem valószínű, hogy egy új iPad Prót is láthatunk, a vonalat 2017 közepén frissítette a cég, az esemény középpontjában pedig egyébként is a diákok tárcájára szabott, olcsóbb készülékek állnak.

Sokan szinte biztosra veszik, hogy egy új Apple Pencillel – vagy legalábbis új funkciókkal – is készülnek a cupertinóiak, mivel az utóbbi időben kiderült, hogy a cég megnöveli az eszköz gyártási volumenét, és az esemény meghívójának firkás stílusa is erre enged következtetni. Az még kérdéses, hogy egy olcsóbb, kevésbé szívós és fejlett toll lesz-e, vagy az eddigi modellt kínálják majd kedvezményes áron a tanulóknak és iskoláknak – holnap kiderül.

A pletykagyár emellett egy ezerdolláros MacBookról is beszél, ami a Chromebook konkurense lehet, de egyelőre úgy tűnik, hogy az eseményen még nem lesz olyan állapotban, hogy megmutathassák.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik