Tech

Egymásnak esett az Apple és a Facebook

Mark Zuckerberg visszatámadt Tim Cookra azután, hogy az Apple vezére kritizálni kezdte a Facebook gyakorlatait és a politikai kampányok során betöltött szerepét az adatkezelési botrány kapcsán.

Cook a Recode portál újságírójának beszélt arról, hogy az Apple számára a magánszféra emberi jog, és mivel a Facebook egy ingyenes szolgáltatás, a felhasználó válik termékké – őket pedig eladják a hirdetőknek, az Apple pedig ezzel a lehetőséggel nem él.

Zuckerberg egy podcastban mondta el, hogy nem ért egyet Cook ezen véleményével.

Különösen sekélyesnek tartom azt a vádat, hogy nem törődünk eléggé azokkal, akik nem fizetnek nekünk, és ez nem fedi a valóságot.”

Kifejtette azt is, hogy mivel a közösségi oldal fő célja az emberek összekötése, azokra is gondolniuk kell, akik nem engedhetik meg maguknak azt, hogy fizessenek ilyen szolgáltatásért, a hirdetés pedig egy bevált üzleti modell, ennek ellenére a Facebook törődik a felhasználókkal és jogaikkal.

A Facebook-vezér egyben szintén kritikát fogalmazott meg a cupertinóiakkal szemben:

Ha egy olyan szolgáltatást szeretnétek készíteni, ami nem csak a gazdagokat szolgálja, akkor kell valami olyan is, amit az emberek megengedhetnek maguknak.”

Nagyon sötét ügyek tárulnak fel a Facebook botránya mögött
Sosem látott mértékben kerültek az adatok rossz kezekbe, amikkel aztán a felhasználók agyába másztak. A Facebook részvényei zuhanórepülésbe kezdtek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik