Tech

Stephen Hawking tíz gondolata az életről, amit itt hagyott az örökkévalóságnak

Szerdára virradóan 76 éves korában meghalt Stephen Hawking. A tudományos világ egyik legnagyobb alakját munkája mellett humoráért és bölcs gondolataiért imádták világszerte, utóbbiból válogatottunk most.

  • „Az emberiség évmilliókon át úgy élt, mint az állatok. Aztán történt valami, ami elszabadította a képzeletünk erejét. Megtanultunk beszélni és megtanultunk hallgatni. A beszéd lehetővé tette, hogy átadjuk egymásnak az ötleteinket, és lehetővé tette, hogy együtt dolgozzunk a lehetetlen kidolgozásán. Az emberiség legnagyobb eredményei beszélgetés útján születnek, a legnagyobb hibái pedig azáltal, ha nem beszélünk. Nem szabadna így lennie. A legnagyobb vágyaink is valósággá válhatnak a jövőben. A rendelkezésre álló technológiával a lehetőségeink határtalanok. Csak meg kell bizonyosodnunk róla, hogy beszélünk.”
  • „A célom egyszerű. Hogy tökéletesen megértsem az univerzumot, hogy miért olyan, amilyen, és egyáltalán miért létezik.”
  • „Az agyamra számítógépként tekintek, ami egyszer majd leáll, ha az alkatrészek meghibásodnak. A hibás gépek nem kerülnek a mennybe vagy a túlvilágra, ez pedig egy tündéri történet azok számára, akik félnek a sötétségtől.”
  • „Azt hiszem, a legegyszerűbb magyarázat az, hogy Isten nem létezik. Senki nem teremtette az univerzumot és senki nem írta meg a sorsunkat. Ez mélyen megértette velem, hogy nincs mennyország és nincs túlvilág sem. Ez az egy életünk van, hogy értékelhessük a világegyetem nagyszerű kialakítását, és ezért nagyon hálás vagyok.”
  • „Mindig a csillagokra nézz és soha ne a lábaidra. Próbáld megérteni, hogy mit látsz és csodálkozz el rajta, mi hozhatta létre a világegyetemet. Bármennyire is nehéznek tűnik az élet, mindig tehetsz valamit és mindig sikeres lehetsz valamiben. Fontos, hogy soha ne add fel.”
  • „Az élet tragikus lenne, ha nem lenne vicces.”
  • „Az elvárásaim 21 éves koromban nullára csökkentek. Azóta minden egy bónusz volt az életemben.”
  • „Akik az IQ-hányadosukkal kérkednek, vesztesek.”
  • „49 éve abban a tudatban élek, hogy idejekorán meg fogok halni. Nem félek a haláltól, de nem sietek a halálba. Még rengeteg dolgom van.”
  • „Mi csak egy fejlett majomfaj vagyunk egy nagyon átlagos csillag kis bolygóján. De megérthetjük az univerzumot. Ez tesz minket különlegessé.”

Kiemelt kép: AFP/Desiree Martin

Ajánlott videó

Olvasói sztorik