Tech

Az első műszak után szabira küldték a húst sütő robotot

Ha esetleg valaki amiatt aggódna, hogy a robotok hamarosan elveszik a munkáját, az most egy kicsit fellélegezhet, hiszen kiderült, hogy a gépek sem tökéletes munkaerők. Erre utal legalábbis, hogy a hét elején munkába állított Flippyt, akinek az a feladata, hogy a hamburgerekbe kerülő húst forgassa, már az első műszakját követően szabadságra küldték.

A Miso Robotics gépe a Pasadenában található CaliBurger konyhájában teljesített szolgálatot, és a munkájával ugyan nem volt gond, de pár óra után kiderült, hogy nem képes tartani az iramot, így hétvégére visszakerül az alkotóihoz, hogy a mérnökök elvégezhessék rajta a szükséges módosításokat.

A Miso Robotics szóvivője, Stephanie Cirigliano szerint úgy kell beállítaniuk a gépet, hogy képes legyen kiszolgálni a nagy számban érkező rendeléseket, és ha minden jól alakul, akkor a jövő héten Flippy visszatérhet a konyhába, igaz nem teljes munkaidőben, csak pár órára, hogy az ebédidő alatt (11 és délután 2 között) segítse az emberi személyzetet.

Flippy egyébként egy módosított ipari robotkar, spatulával és szenzorokkal felszerelve, hogy képes legyen figyelni a sütőre helyezett feltéteket, és kellő időben forgatni azokat, hogy rendesen átsüljenek.

A gép miatt pedig már csak azért sem kell aggódni a többi alkalmazottnak, mert a Miso Robotics alkotása a húsforgatáson kívül egyelőre semmi másra nem képes, azaz a végleges hamburgereket továbbra is az emberek állítják össze, és ők is szervírozzák a vendégek számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik