Tech

Ingyen átélhetjük sokak gyerekkori álmát

Dömös Zsuzsanna
Dömös Zsuzsanna

újságíró. 2018. 03. 10. 11:30

Korábban a témában:

A hétvégén bárki ingyen kipróbálhatja a Rare stúdió Sea of Thieves nevű játékának nyílt bétáját, amiben kalózok bőrébe bújhatunk. A kalózos multiplayer lövöldében barátainkkal együtt járhatjuk a tengereket, fosztogathatunk, gyűjtögethetünk és vívhatunk tengeri csatákat, miközben mesés kincsek után kutatunk.

Ez a verzió már nagyban hasonlít a végleges változatra, megmutatja magát benne egy kereskedő céh is, akiktől állatok begyűjtésével kapcsolatos küldetéseket kaphatunk, a zárt béta teszterei pedig korábban már kipróbálhatták azt a klánt is, akik kincskeresős feladatokkal látják el a játékost.

Nem csak rengeteg megoldandó küldetés, gyűjtögetni való érdekesség és kincs vár ránk, de csatákban is megmérettethetjük magunkat. Az utolsó bétakörben megmutatkozó Pirate Forts nevű eseményekben az lesz a feladatunk, hogy az erődöket elözönlő csontvázakat kiiktassuk és visszahódítsuk az épületeket, akár több legénységgel.

A játékot Windows 10-es PC-n és Xbox One-on érhetjük el, előbbi esetén a Windows Store-ban kell keresnünk. Vasárnap délelőtt, március 11-én ér véget az utolsó béta, de nem kell búslakodnunk, hiszen 20-án megjelenik a teljes értékű program is.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Migrants are transferred upon their arrival onboard a coast guard boat at Algeciras' harbour on November 27, 2018 following their rescue off the Spanish coast. - The onset of autumn, with the cold, storms and fog, has not stopped migrants from crossing the Mediterranean from Morocco to Spain, a journey that has this year claimed the lives of hundreds of youths.
From the heights of Tarifa, veteran sailors work in shifts behind radar screens at the rescue service command centre monitoring the Strait of Gibraltar, through which 100,000 ships transit every year. (Photo by JORGE GUERRERO / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.