Tech

Idén is lesz mivel bosszantani a szomszédokat

A vezeték nélküli hangszórók iránt évek óta hatalmas az érdeklődés, a gyártók pedig rendre újabb és újabb termékekkel igyekeznek kielégíteni a vásárlók nem lankadó igényeit. A versenyzők között megtaláljuk a Sonyt is, méghozzá három teljesen új modellel, amiket Bécsben a cég hagyományos európai termékbemutatóján volt lehetőségünk közelebbről is bevizsgálni.

A japán gyártó Extra Bass brand alatt futó hangszórói itthon is népszerűek, a termékpaletta egyes tagjai ismerősek lehetnek az olvasóink számára is, ha más nem, hát azért, mert tavaly két verziót is lehetőségünk adódott kipróbálni: a teljesen hagyományosnak tekinthető, kiváló hangzást biztosító SRS-XB40-et, illetve a méreteivel és hangerejével is tiszteletet parancsoló GTK-XB60-at.

Ez a hangszóró kiviszi a házfalat is
A Sony hordozható hangszórója nem hibátlan, viszont az erejébe nem lehet belekötni.

A Sony az idei CES-en mutatta be a könnyen hordozható hangszórócsalád legújabb tagjait, az SRS-XB41, SRS-XB31 és az SRS-XB21 variánsokat, amiket a cég bécsi bemutatóján volt lehetőségünk kipróbálni.

Forrás: Birkás Péter / 24.hu

NEMCSAK A DIZÁJN LETT MÁS

Az egyik legnagyobb különbség a tavaly bemutatott korábbi trióhoz (SRS-XB40, 30 és 20) képest, hogy a hangszórók egészen új külsőt kaptak. Amíg az elődök gumiszerű műanyagházzal, és a hangszórókat védő fém védőráccsal érkeztek, addig az új modellek mindegyike szövetre emlékeztető, de ettől még rendkívül strapabíró borítás kapott, ráadásul a készülékek már nemcsak cseppálló minősítéssel bírnak, de az IP67 szabványnak megfelelően teljesen víz- és porállók.

Ez egyrészt jó, ha egy medence mellett vagy homokos parton akarunk zenét hallgatni, másrészt a különböző ételes és egyéb balesetek után a hangszórók akár erős vízsugárral is simán tisztíthatók.

Bár a három különböző modell első blikkre csak a méretében és kialakításban különbözik, azért akadnak itt számottevő eltérések. Értelemszerűen a legnagyobb hangszóró meghajtók (58 mm) az XB41-ben kaptak helyet, a kisebb modellekbe már csak 48 mm-es (XB31) és 42 mm-es (XB21) változatok jutottak.

Forrás: Sony

A nagyobb kiterjedés ugyanakkor az akkumulátor teljesítményére is hatással van: a két nagyobb modell akár 24 órán át is képes zenét szolgáltatni egyetlen feltöltéssel, viszont a legkisebb hangszóró esetében ez már csak 12 óra – ami persze még mindig nem rossz, hiszen a gyakorlatban azt jelenti, hogy átlagos használat mellett az SRS-XB21-et is csak három-négy naponta kell újratölteni.

A három verzió közti eltérések felsorolásakor ugyanakkor arról sem szabad elfeledkezni, hogy a LED-ek biztosította, a zene ütemére villogó fényjáték is különböző a hangszórók esetében.

A legdiszkósabb élményt értelemszerűen a legnagyobb változat biztosítja, hiszen itt akad egy színváltoztató RGB „keret”, ami a tavalyi megoldással ellentétben már a hangszóró oldalára is kiterjed, illetve külön megvilágítás jár a hangszóróknak és meghajtónként kapunk egy-egy stoboszkópot is.

Az XB31 esetében már csak többszínű csíkot és két oldalra helyezett stroboszkópot kapunk, míg a többiekhez képest aprócska XB21 csupán egyetlen színre képes LED-es vonalvilágítással büszkélkedhet.

SZOMSZÉDHERGELŐ

Habár a Sony egyértelműen kültéri megoldásként pozícionálja a legújabb hangszóróit, azért sokkal életszerűbb, hogy főleg a négy fal között fogjuk használni őket. Akárcsak a tavaly tesztelt SRS-XB40, az új modellek is kifejezetten erőteljes hangszórók, a hangerőt maximumra csavarva könnyedén magunkra haragíthatjuk a szomszédokat, már csak azért is, mert a gyártó az új verziókról teljesen eltüntette a korábban alapvetésnek számító Extra Bass gombot, így a kis méregzsákok már

alapból erős basszussal szólaltatják meg a kedvenc zenéinket.

Ráadásul a hangzás terén nem ez az egyetlen változás, hiszen a kütyük mellé járó applikációban már bekapcsolható az úgynevezett Live Sound mód, ami az új digitális jelfeldolgozó egységnek (DSP), és a profin elhelyezett membránoknak köszönhetően térhatású hangélményt „szimulál”. Habár a marketing ezt sugallja, az élmény nem közelíti a valódi élő zenét, ugyanakkor az eltérés érezhető a dübörgősebb Extra Bass-hoz képest, így bizonyos zenéknél abszolút van létjogosultsága a funkciónak.

Forrás: Sony

Újdonság továbbá az úgynevezett Party Booster funkció, ami felesleges túlzásnak tűnhet, legalábbis azok számára, akik már régen túl vannak a bulihuligán korszakon. A speciális lehetőség lényege, hogy az XB41 és XB31 hangszórót kézbe véve, és a megfelelő helyeken megpaskolva, mondjuk a kedvenc számunk ütemére, extra fény- és hanghatások csalhatók elő a készülékekből.

Azt az élményt ugye mindenki ismeri, mikor egy mikrofonná avanzsáló dezodorral a kezünkben adjuk át magunkat a legjobb refréneknek, de egy hangszórót megragadva beugrani a táncolók közé azért még egy igazán laza parti esetén is életszerűtlennek tűnik, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a funkció a kipróbálása során finoman szólva is a kiforratlanság jeleit mutatta.

TAVASSZAL INDUL A BULI

Partieszköznek viszont ettől függetlenül is kiválók a Sony hangszórói, nemcsak az erőteljes, minőségi és tiszta hang okán, de azért is, mert az SRS-család legújabb tagjaiból akár száz is összeköthető egymással, hogy aztán szinkronban szóljanak. Ezt ugyan csak kevesen fogják majd kipróbálni, viszont már három készülékkel is simán megoldhatjuk, hogy a szomszédoknak egyetlen nyugodt pillanata se legyen…

Galéria
Forrás: Sony

Részünkről már a tavaly tesztelt XB40-nel is meg voltunk elégedve, és a teljesen vízálló kialakítással és a Live Sound lehetőséggel a Sony még erre is rá tudott tenni egy lapáttal. Az egyetlen szívfájdalmunk, hogy a szövetre emlékeztető kialakítás hiába sugallja ezt, a hangszórók még mindig nem 360 fokban sugározzák a zenét, ami így 2018-ban azért számottevő hiányosság.

Ha viszont másnak ez nem hiányzik, az örülhet, hiszen április magasságában hazánkba is megérkeznek az új modellek, és bár hivatalos árak még nincsenek, a 250 (SRS-XB41), 150 (SRS-XB31) és 100 (SRS-XB21) dolláros árcédulákból már nagyjából kimatekozható, hogy itthon mennyiért lehet majd hazavinni a különböző színekben (fekete, fehér, vörös, kék, sárga) pompázó hangszórókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik